Kezdjük a sort az egyetlen kakukktojással, amit sem az arcomra, sem a testemre nem használok, viszont ugyanúgy beleesik a szépségápolás témakörébe. A fogápolásomról írtam pár héttel ezelőtt, s már most sajnálom, hogy ez a fogkefe nem akkor került hozzám. A műanyagmentes július kapcsán én is igyekeztem saját lehetőségeim szerint előtérbe helyezni az újrahasznosítást, a műanyag hétköznapi használati tárgyak korlátozását, és mivel a fogkefémet egyébként is terveztem már lecserélni, környezetbarátabb alternatíva felé néztem. A Jordan szájápolási márka Green Clean öko fogkeféje megmondom őszintén legelőször a rózsaszín nyelével fogott meg, de mikor utánaolvastam csalódnom sem kellett. A fogkefe a csomagolást beleértve 90%-ban újrahasznosított anyagokból készült, a maradék 10% pedig a sörték, szintén bio alapúak. A sörték kellemesen, de nem túl puhák, nem irritálják a fogínyem, de közben szépen tisztítanak. Ráadásul mindössze 999Ft-ba kerül, a Dm és a Rossmann drogériákban.
Sokszor meséltem arról mennyire utálom a testápolókat, mert a legtöbb fura, ragacsos réteget hagy magam után, vagy lassan szívódik be a bőrömbe, én pedig állandóan rohanásban vagyok, úgyhogy legtöbbször inkább hagyom az egészet, nem éri meg vele szenvednem. A bőröm szerencsére egyébként sem túl száraz, de szőrtelenítés után mindig szeretem bekenni valamivel a lábaim. A Dove limitált kiadású Summerbreeze testápolója viszont egy rossz tulajdonsággal sem rendelkezik, isteni naptej/tengerpart illatú, gyorsan beszívódik, mégis táplál, habár a hidegebb évszakokra szerintem kevésnek bizonyulna, de nem is várnám el tőle, hiszen nyári termék. Imádom! Ahogy a L'Occitane szintén limitált kiadású, citrus verbénás hámlasztó testradírja. Mivel sokkal gyakrabban szőrtelenítek, s a benövéseket mindenképp el szeretném kerülni, heti 2-3 alkalommal zuhanyzás közben használom, szépen eltávolítja az elhalt hámsejteket, isteni illata van, és ráadásul hűsít is.
A testápolási termékekkel végeztem, úgyhogy át is térhetek az arcápolásomra. Újdonság nálam a The Body Shop himalájai bambusz szenes arctisztítója, amit a Bioderma micellás vizemmel való tisztítás után következik, második körös tisztításként. Szeretem az illatát, szépen lehozza a maradék szennyeződést, nem érzem húzódónak és feszültnek utána a bőröm, akár hidratáló nélkül is jól ellenék, főleg reggelente. De természetesen a hidratáló lépés sem maradhat ki, amikor is az én saját arcbőrömre szabott Clinique iD krémemmel kenekedem be. Az oil control gel alap mellé az egyenetlen bőrtónusra való ampullával tökéletes kombináció, s habár kicsit csalok vele, hiszen a szó szoros értelmében nem számít újdonságnak, 2 hónapja töretlenül használom, és csak egyre jobban szeretem és imádom! Szuper sminkalap, jól lehet rá rétegezni, kellemesen hidratál, frissít. Ráadásul hatalmas mennyiség, mindenképp megéri az árát!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése