2019. január 4.

Epilálási rutin - Panasonic ES-EL8A-P


Akármennyire is szeretném, nem tudom egy csettintéssel eltüntetni a szőrszálakat a testem egyik tájáról sem. Hiába álmodtam már róla, s hiába képzeltem már el többször is, sajnos sehogy sem akar megvalósulni. Talán azért, mert rettentően erős és sötét szőrszálakkal rendelkezem - bárcsak a hajamra is érvényes lenne! -,sok ideig tart egy-egy procedúra, a borotvára nem is gondolok, másnapra már ugyanúgy látszanak a kis gonosz szálak, mintha semmi sem történt volna. Szóval ezért lehet az, hogyha leülök, hogy végre elbánhassak a kis gonosztevőkkel, egy darabig semmiképp nem szeretnék velük foglalkozni. Számomra az itthoni gyantázás rettentően macerás, állandóan ragacsos leszek ott is, ahol a gyanta még köszönőviszonyban sem volt, eléggé limitáltak a lehetőségeim. Borotva, szőrtelenítő krém kilőve, maradt az epilátor. Egyébként azt be kell valljam, nekem ez a módszer már egyáltalán nem fájdalmas, az első pár másodpercben jelentkező csipkedő érzésen kívül semmit nem szoktam érezni. A Panasonic ES-EL8A-P epilátora pedig nem csupán gyönyörű - igen, ez is fontos szempont -, hanem az átlaghoz képest sokkal szélesebb feje van, ami rövidíti az epilálással töltött időm. Gyorsan, precízen szedi ki a szőrszálakat, a tisztítása könnyű, az akkumulátor bőven bírja a procedurát. A szőrtelenítés után én fertőtlenítővel, Octenisepttel fújom be az adott területet, majd nyugtató aloe sprayvel, majd ha ezt beszívta, jöhet a hidratálókrém. Főleg télen, illetve a hidegebb hónapokban figyelek oda erre, hiszen a száraz bőr szőrbenövéshez vezethet, ami nem kellemes, de nem is esztétikus. 


Well done, Panasonic! 

1 megjegyzés:

  1. Szia. Le tudnad irni hogy pontosan melyik termekeket hasznalod szőrtelenítés utan? ��

    VálaszTörlés