Azt hiszem még éppen időben találtam ki, és jutottam el ennek az outfitnek a megörökítéséig, hiszen két hét múlva biztos vagyok benne, hogy minimum egy felfázással, és egy náthával lennék gazdagabb. Mármint nem azért, mert vékony lenne a pulcsim, vagy a kabátom, hanem a kilógó boka elég veszélyes tud ám lenni. Főleg annak, akinek hajlamos az előbb említett betegségre. Ezért is van nálam mindig itthon tőzegáfonya kapszula, a hideg idők megmentője! Ami viszont meglepett, hogy október 2-án már ennyire szép színben pompázik a Tóth Árpád sétány. Azzal tisztában voltam, hogy egyik pillanatról a másikra lesz ősz, olyan igazi ősz, és keserédesen gondolok majd vissza azokra a napokra, amikor még elég volt egy pólóban elindulni itthonról, bár őszintén én sokkal inkább öltözködöm rétegesen. És ha már rétegek, a különböző nude színek egymásra pakolgatásában sem csalódtam. Akár hidegebb, akár melegebb árnyalat, valahogy passzolnak, szépen harmonizálnak, de a végeredmény mégsem lesz sápasztó. Imádom.
Puszik,
Panni
Jajj milyen csinos valaki! Ráadásul olyan természetes ez az outfit!
VálaszTörlésEgy kérdésem van, hány órakor voltál, hogy egy lélek sincs ott? *o*♥
De édes vagy! Képzeld, rengetegen voltak. Viszont csak csoportban mászkáltak az emberek, így egy-egy csoport között volt időnk pár fotót lőni, délelőtt 10-11 között, hétköznap.
TörlésLegnagyobb motivációs! :) Annyira klasszak, a képek, a gondolatok, és az összhang :)
TörlésKöszönöm drága!
Törlés