2017. december 9.

5 kedvenc novemberből


Kedves november. Szeretném megköszönni Neked, hogy ennyire jó és eseménydús hónap voltál, hogy sikerült az összes eltervezett teendőmet megcsinálnom, és hogy ennyi sajtóeseményen részt vehettem. Habár kezdem érezni az első félév végét, a határidők közeledtét, még mindig azt gondolom  könnyebben meg fogom úszni a vizsgaidőszakot így, hogy tényleg most kezdtem, mint a baráti társaságom többsége. Mindig elsunnyogom nekem hány vizsgám lesz, inkább meg sem szólalok, azokat a tekinteteket nehéz lenne rossz érzés nélkül állni. Mindenesetre szeretem eddig az egyetemet, örülök, hogy ide járhatok.
Pulcsi - Romwe, naci - Zara, bakancs - Bonprix, háti - David Jones

AKCIÓS NARANCS
Most tényleg, van ennél jobb dolog? Igen, annál ha nem nekem kell szenvedni azzal, hogy ki is facsarom, de egyébként nem igazán tudok mondani mást. Szerencsére a lakás közelében van egy Lidl, így nem kell minden egyes bevásárlásnál húznom a számat a CBA áraira, és a zöldség gyümölcs kínálat is meglehetősen nagyobb, sőt, sokkal frissebb is. Elég érdekes milyen más dolgoknak és akcióknak tudok örülni, mióta nekem kell intéznem nagyjából minden háztartás körüli teendőt. Hogy is mondjam, kezdem kicsit felnőttnek érezni magam.

H&M CYBER MONDAY SALE
Na ki vett téli kabátot féláron? Én, én! Legalább 4 éve nyúzom az egyetlen pufi téli kabátom, ami már akkor sem volt igazán nagy kedvencem, mikor megvettem. Valami kellett gyorsan, így nagyjából 10 perc alatt az első boltban rábólíntottam egyre. Gondolhatjátok mennyire volt tökéletes. Szóval sokáig fagyoskodtam a vékonyabb szövetkabátaimjaimban, addig, míg tényleg nem bírtam tovább, hogy csak az utolsó pillanatban kelljen felvennem. Ennyire nem szerettem. Lényeg a lényeg, végre beszereztem egy újat! Mindenképp meg szeretném mutatni itt a blogon is majd egy bejegyzésben, csak jöjjön már vele a futár. 

KARÁCSONYI DEKOR
Én egyáltalán nem bánom, hogy ilyen hamar kint voltak már a boltokban a karácsonyi dekorációs elemek, sőt. Szeretem időben beszerezni a legszebb ünnepi díszeket, hiszen legtöbbször azok, amelyek nekem tetszenek hamar elfogynak. Itt Pesten azért sokkal könnyebb dolgom van, ami számomra negatívum is, sokkal inkább késztetést érzek arra, hogy meg is vegyem őket. Azért igyekszem visszafogni magam, és tényleg csak azokat a kosaramba rakni, amik nagyon-nagyon tetszenek. Amiben egyébként picit csalódtam, az a Vörösmarty téri karácsonyi vásár, annyira illúzió romboló volt az a hangulat, ami ott uralkodott végig. De azért teszek még egy próbát, hátha.

WOMENS'S SECRET LOUNGE WEAR
Nem, semmiféle szponzoráció, vagy együttműködés nincs közöttünk, - habár nem bánnám! - viszont mindenképp szerettem volna írni róla pár sort. Annyira iszonyatosan puhák, finom anyagúak, sehol nem szorít, olyan, mintha nem is lenne rajtam. Kényelmes, kicsit drágább mint egy H&M-es melegítő, de szerintem megéri. Nagyon örülök, hogy megleptem magam vele, mikor hazaérek az első dolgom átvenni. Mindenképp benézek majd még párszor, és szétnézek a pizsamák illetve fehérneműk közt is.

YVES ROCHER KARÁCSONYI KOLLEKCIÓ
Hófehér vanília & meseerdő gyümölcsei. Igen, pont ilyen illatuk van! A vaníliás picit fűszeres, de nem annyira, mint a The Body Shop chai vaníliája, sokkal szofisztikáltabb és nőiesebb. A kedvencem egyértelműen a gyertya: olyan, aminek az illatát akkor is érzed, amikor ég, nemcsak akkor, ha jó mélyen beleszagolsz. Mindenképp be fogok tárazni belőle, nem élhetek nélküle télen! (Vicceskedem!) A kollekcióból szerintem még hazajön velem a kettő kézmosó, a pumpás kiszerelés igaz nekem nem igazán praktikus az üveg adagoló miatt, de lehet emiatt kicserélem! 


A Ti kedvenceitek mik voltak?
Panka

2 megjegyzés:

  1. Szépek a képek, tetszik ez a lezserebb stílus, látszik, hogy kényelmes! (-: Sajnos, a télikabátommal én is így jártam, nem szeretem. Ma a Fórumot körbejártuk Debrecenben és ott sem találtam egyet sem, ami tetszett volna. Csak egy szövetkabátot, de valami sokkal melegebbet kerestem, így nem vettem meg. A Tiedre nagyon kíváncsi leszek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Akkor mindenképp megmutatom majd, én a honlapon beleszerettem!

      Törlés