2017. december 23.

Karácsonyi készülődés


A karácsonyfánk, és az idei ajándék csomagolási stílusom nagyobb kontrasztban nem is állhatna. Igaz, mindkettő az én stílusom, valamint a fa díszítése is az én feladatom volt, úgy gondoltam, ha az annyira giccses és díszes lett, a csomagolópapír, és a szalagok tükrözzenek egy másfajta hangulatot. Azt hiszem ezt teljes mértékben sikerült elérnem, mintha két külön házban lennének. Viszont a karácsonyfán szeretem, ha minden rajta van. A legutolsó csillámos gömbön át, a szaloncukorig, de került rá egy bagoly, kávéscsésze, pár (sok) angyalszárny, sőt, a legalább 10 éves piros almákat sem tudtam a dobozban hagyni. A zserbó a bejegyzésig sajnos még nem készült el, így nem tudtam lefotózni Nektek, viszont egy ajándékötletet azért még belecsempésztem a képek közé. Úgy gondoltam egy kis házi krémlikőrnek mindenki örülne, az Ikeában pedig szép csatos üvegeket is lehet kapni nagyon jó áron! Ezt nem tudtam natúr papírba csomagolni, de a spárga, eukaliptusz szál kombináció az üvegeken is megjelenik. Az ajándékkísérő csillagokat pedig E-bay-ről rendeltem nagyjából október elején. 
Házi Bailey's recept - nagyjából másfél literhez (ötlet innen, kisebb változtatásokkal)
30 dkg cukor
2 dl tej, 2 dl víz
4 csomag vaníliás cukor
5 evőkanál cappucino por
6 dl habtejszín
5 dl whiskey

A cukrot karamellizáltam, a tejet és a vizet összemelegítettem, majd beletettem a cappucino port. Miután a cukor szép arany színűvé vált hozzáöntöttem a tejes keveréket. Ez a veszélyesebb része a dolognak, a karamell a hidegebb folyadék hatására keménnyé válik. Ha ez is elolvadt, akkor került bele az alkohol. Ezt újra felforraltam, és már töltöttem is az üvegekbe. Annyira egyszerű!

Egyelőre így állunk, a sütés főzés része még hátra van, de az szerintem már holnapi program lesz!
Jó készülődést Nektek is, és természetesen, boldog karácsonyt!

2017. december 15.

Karácsonyi ajándékötletek Nőknek, Lányoknak


Tipikusan olyan személy vagyok, aki mindenkinek a lehető legszemélyreszabottabb, és legkihasználhatóbb ajándékokat szeret ajándékozni. Legyen az közeli barát, családtag, vagy ismerős, esetleg a körmösöm, annak örülök, ha a meglepetésnek tényleg praktikus, és nem csak állni fog a polcon következő karácsonyig, netalán tovább ajándékozásra kerül. Annak semmi értelme nincsen! Ezért már évközben vezetek egy listát a telefonomban, ahová felírom a kis elejtett kívánságokat, amit az illető úgyis elfelejt, vagy magának nem vesz meg. Énnél jobb lehetőség arra nincs szerintem, hogy tényleg olyan csomag kerüljön hozzájuk, aminek hasznát fogják venni. Szóval, elkötelezett tökéletes ajándékkeresőként gondoltam megmutatok Nektek 1-1 olyan csomagot, aminek szerintem bárki örülne! Két csoportra bontottam, az egyiket elneveztem a piros csomagnak, a másikat pedig kézápoló csomagnak - azt hiszem ebből elég egyértelműen kiderül mik alapján állítottam össze őket. Ha érdekel pontosan mit is tartalmaznak, csak tekerj tovább!


Ha lehetek elfogult, ez a csomag a kedvencem a kettő közül. Nemcsak azért, mert a piros szín miatt karácsonyiasabbnak találom, hanem csupa olyan termék van benne, amiket teljes szívemből szeretek. Nem mintha a következő összeállításban szereplő dolgokat nem imádnám ugyanannyira, csak ez valahogy közelebb áll hozzám. Lehet a gyöngyös pulóver, és a mézeskalács illatú gyertya miatt, két dolog, amiért oda meg vissza vagyok. Ildi gyertyái szép fém tégelyben érkeznek plusz papírdobozban, raffiával kibélelve. Alig bírtam magammal, hogy legalább addig ne kezdjem el égetni, amíg le nem fotózom. Nehéz volt, nagyon! De mikor kész lettem a bejegyzés fényképeivel, azonnal rá került sor. A konyhába tettem a mézeskalácsosat, nem tudtam mennyire lesz intenzív az illata, nem szerettem volna, ha egyből a szobában lesz hirtelen sok illat. Azt hiszem jól döntöttem, kellemesen belengte az egész lakást, ennél karácsonyiasabb gyertyát nem tudnék ajánlani Nektek! A pulcsit a SheIn-ről rendeltem, a szállítással semmi gond nem volt, időben ideért. Sajnos az anyaga kissé szúrós, egy trikó mindenképp kell alá, úgy sokkal komfortosabb - bár én télen minden alá veszek egyet. Plusz tipp, hogy legalább két mérettel nagyobbat válasszatok! A csomag tartalmából egy szezonális tusfürdő sem maradhatott ki, mit szólnátok az Yves Rocher meseerdő gyümölcseihez? Pont annyira mesés az illata, ahogy olvashatjátok! 


Ebben a termékösszeállításban azoknak kedvezek, akik odafigyelnek a kezük ápolására. Anyukám egyébként pont ilyen, már szeptember elején elkezdi kenegetni a kezét, plusz egy kézkrémet még a kocsijában is tart, hiszen egyszer pórul járt, és nagyon csúnyán kirepedezett a bőre. Ha szeretnétek ezt elkerülni, ezek a termékek segítségetekre lesznek! A Mádara limitált csomagolású szappanjai egy cseppet sem szárítják a bőrt, és az illatuk is sokáig megmarad. Nem tipikus karácsonyi, inkább virágos és természetes, nem tolakodó. Tisztítás után jöhet az egyik kedvenc kozmetikumom, a L'Occitane shea vajas kézkréme. Szerintem írtam már róla eleget, nem szeretnélek untatni Titeket azzal, hogy megint ódákat zengek róla, de vessetek rá egy pillantást, ha még nem tettétek. A Coconut Oil körömápoló olaj viszonylag új nálam, és néha el is felejtkezem róla, viszont amikor folyamatosan használom, a körmöm, és a körömágyam is hálás nekem.

Sál / NA-KD (A Panka30 kóddal 30%-os kedvezményt kaptok!)
Ti milyen csomagokat ajándékoznátok a legszívesebben?

2017. december 9.

5 kedvenc novemberből


Kedves november. Szeretném megköszönni Neked, hogy ennyire jó és eseménydús hónap voltál, hogy sikerült az összes eltervezett teendőmet megcsinálnom, és hogy ennyi sajtóeseményen részt vehettem. Habár kezdem érezni az első félév végét, a határidők közeledtét, még mindig azt gondolom  könnyebben meg fogom úszni a vizsgaidőszakot így, hogy tényleg most kezdtem, mint a baráti társaságom többsége. Mindig elsunnyogom nekem hány vizsgám lesz, inkább meg sem szólalok, azokat a tekinteteket nehéz lenne rossz érzés nélkül állni. Mindenesetre szeretem eddig az egyetemet, örülök, hogy ide járhatok.
Pulcsi - Romwe, naci - Zara, bakancs - Bonprix, háti - David Jones

AKCIÓS NARANCS
Most tényleg, van ennél jobb dolog? Igen, annál ha nem nekem kell szenvedni azzal, hogy ki is facsarom, de egyébként nem igazán tudok mondani mást. Szerencsére a lakás közelében van egy Lidl, így nem kell minden egyes bevásárlásnál húznom a számat a CBA áraira, és a zöldség gyümölcs kínálat is meglehetősen nagyobb, sőt, sokkal frissebb is. Elég érdekes milyen más dolgoknak és akcióknak tudok örülni, mióta nekem kell intéznem nagyjából minden háztartás körüli teendőt. Hogy is mondjam, kezdem kicsit felnőttnek érezni magam.

H&M CYBER MONDAY SALE
Na ki vett téli kabátot féláron? Én, én! Legalább 4 éve nyúzom az egyetlen pufi téli kabátom, ami már akkor sem volt igazán nagy kedvencem, mikor megvettem. Valami kellett gyorsan, így nagyjából 10 perc alatt az első boltban rábólíntottam egyre. Gondolhatjátok mennyire volt tökéletes. Szóval sokáig fagyoskodtam a vékonyabb szövetkabátaimjaimban, addig, míg tényleg nem bírtam tovább, hogy csak az utolsó pillanatban kelljen felvennem. Ennyire nem szerettem. Lényeg a lényeg, végre beszereztem egy újat! Mindenképp meg szeretném mutatni itt a blogon is majd egy bejegyzésben, csak jöjjön már vele a futár. 

KARÁCSONYI DEKOR
Én egyáltalán nem bánom, hogy ilyen hamar kint voltak már a boltokban a karácsonyi dekorációs elemek, sőt. Szeretem időben beszerezni a legszebb ünnepi díszeket, hiszen legtöbbször azok, amelyek nekem tetszenek hamar elfogynak. Itt Pesten azért sokkal könnyebb dolgom van, ami számomra negatívum is, sokkal inkább késztetést érzek arra, hogy meg is vegyem őket. Azért igyekszem visszafogni magam, és tényleg csak azokat a kosaramba rakni, amik nagyon-nagyon tetszenek. Amiben egyébként picit csalódtam, az a Vörösmarty téri karácsonyi vásár, annyira illúzió romboló volt az a hangulat, ami ott uralkodott végig. De azért teszek még egy próbát, hátha.

WOMENS'S SECRET LOUNGE WEAR
Nem, semmiféle szponzoráció, vagy együttműködés nincs közöttünk, - habár nem bánnám! - viszont mindenképp szerettem volna írni róla pár sort. Annyira iszonyatosan puhák, finom anyagúak, sehol nem szorít, olyan, mintha nem is lenne rajtam. Kényelmes, kicsit drágább mint egy H&M-es melegítő, de szerintem megéri. Nagyon örülök, hogy megleptem magam vele, mikor hazaérek az első dolgom átvenni. Mindenképp benézek majd még párszor, és szétnézek a pizsamák illetve fehérneműk közt is.

YVES ROCHER KARÁCSONYI KOLLEKCIÓ
Hófehér vanília & meseerdő gyümölcsei. Igen, pont ilyen illatuk van! A vaníliás picit fűszeres, de nem annyira, mint a The Body Shop chai vaníliája, sokkal szofisztikáltabb és nőiesebb. A kedvencem egyértelműen a gyertya: olyan, aminek az illatát akkor is érzed, amikor ég, nemcsak akkor, ha jó mélyen beleszagolsz. Mindenképp be fogok tárazni belőle, nem élhetek nélküle télen! (Vicceskedem!) A kollekcióból szerintem még hazajön velem a kettő kézmosó, a pumpás kiszerelés igaz nekem nem igazán praktikus az üveg adagoló miatt, de lehet emiatt kicserélem! 


A Ti kedvenceitek mik voltak?
Panka