Az idei őszi Glamour napokon úgy érzem hatalmas önkontrollt tanusítottam magam felé, hiszen három darab sminkterméken, és a szokásos sampon - fogkrém - fogkefe trión kívül egyáltalán nem vásároltam felesleges dolgokat, olyanokat, amiket csak azért dobálok bele a kosaramba, mert féláron van. A ruhákkal is így voltam, hiszen azokat általában online rendelem, amikor hatalmas akciók vannak, a 20%-os végösszegi kupont pedig csak a H&M-ben tudtam volna igazán kihasználni, de a próbafülke előtti sor miatt inkább meghátráltam. Azt hiszem ez elég jó taktika, mindig ennyien kellene, hogy álljanak előtte. Mindezek ellenére én úgy érzem sikeres őszi Glamour napokat hagyhatok a hátam mögött, s tudom, koránt sincs még vége, én mindenképp meg szerettem volna Nektek mutatni azokat a kis apróságokat, amikhez szuper jó áron sikerült hozzájutnom.
Ha Zoella imádja ezt az alapozót, én sem mondhattam neki nemet! A Rossmannban vettem 50%-os és végösszegi kuponnal, így potom árért lehetett az enyém A Rimmel Match Perfection alapozója, és eddig én is nagyon szeretem! Csütörtök óta ezt használom reggelente - igen, már most is felkentem, gyors posztírás munka előtt - és nagyon jól muzsikál! Ha szeretnétek bővebben is beszámolok majd róla a későbbiekben. A szokásos Maybelline Las Perfection spirál, illetve egy Nyx matt rúzs Whipped Caviar árnyalatban került még hozzám. Ők sem okoztak csalódást!
Mutassátok Ti miket vettetek!
Szeretettel,
Panka
Én sem estem túlzásokba és csak olyan sminktermékeket vettem amire tényleg szükségem volt és amit tutira el fogok használni. Púder és szemöldökceruza.
VálaszTörlésEzen kívül csak tisztítószereket és mosószereket vettem, illetve pár olyan dolgot, amire mindig szükség van. Deo, hajfesték, tampon, sampon... de ezekből sem ötöt, ahogy sokan tették. :D
Ruhákat most nem is vettem, mert a H&M próbafülkés sor engem is elriasztott. Csak a kinézett kabátot vettem meg, illetve Gergőnek vettünk farmert és pólót a New Yorkerben, de ott szerencsére nem volt akkora tömeg.
Mondjuk én is betáraztam fogkrémből, igaz, csak négyet vettem de olyan sokáig kitartok vele! A New Yorkerben kinéztem egy nagyon szép pulcsit, de nem gondoltam volna, hogy ott vásárolok esetleg, így a kupon itthon maradt, másnap pedig nem volt kedvem visszamenni.. :D
Törlés