Sosem voltam jó teszt bejegyzésekben, de most megpróbálkozom. Készen álltok?
Mondhatom magam annyira szerencsésnek, hogy Magdi legutóbbi nyereményjátékán sikerült az egyik Mac-es alapozót elhoznom, illetve ezen felül együtt is működhetek a márkával. Ennek keretein belül kiválaszthattam a bőrszínemhez leginkább passzoló árnyalatot, és kaptam még néhány olyan terméket, amelyeknek nagy hasznát tudom venni a mindennapi sminkem elkészítésekor. Mikor elkezdtem az egész bloggervilággal való ismerkedést, a saját kis felületem szerkesztését, sosem gondoltam volna, hogy én egyszer akár idáig is eljuthatok. Hihetetlenül felemelő érzés.
Tökéletes (-nek tűnő?) bőr, egész napos tartás, semmi oxidálódás, semmi irritáció, megfelelő fedés, és még sorolhatnám az ismérveit annak a képnek, ami a fejemben van a megfelelő alapozóról. Néha sikerül a közelébe érnem, aminek egy bizonyos ideig iszonyatosan örülök, de aztán mindig kiszerelmesedem, és új után kutatok. A legújabb alanyom, illetve a mai bejegyzés főszereplője a Mac Studio Fix Fluid alapozója.
A sminkelésen Lívi elmondta, hogy a termék közepesen fed, viszont egyszerűen lehet építeni azokon a területeken, amelyeken szükséges. Esetemben ez az áll, illetve a szemöldökök közötti rész, eléggé megbolondult a bőröm mostanában. Igazán könnyű elkerülni a maszkhatást még több réteg esetében is, és akkor sem tapasztaltam ilyesmit, ha már én, itthon vittem fel. A kedvenc Real Techniques alapozóecsetemet használom vele, s elmondhatom, elég jó párost alkotnak. Könnyű eldolgozni, bár így, hogy pumpát nem vettem hozzá kicsit nehézkes kiönteni azt a mennyiséget, amennyi elég lenne, szóval ezt a következő napokban mindenképp pótolom. Az illata kicsit erős, de mire az egész sminkemmel kész vagyok általában már nem érzem magamon. A finishe inkább matt, mint természetesen fényes, bár én sosem szerettem púder nélkül használni az alapozókat, és a matt hatás ellenére is megteszem. Így nekem egész nap fentmarad az arcomon, nem csúszkál el, nem kezd el foltosan kopni, és nem is leszek narancssárga estére, hiába választottam az NC 15-ös árnyalatot, ami a sárgásabb színek közé tartozik.
Szeretettel,
Panka
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése