Sziasztok!
Pénteken Anyukámmal a Due sajtófesztiválos szereplésem után csavarogtunk egy picit, ráadásul neki épp születésnapja volt aznap. A két alkalmat ötvözve ebédeltünk egyet Jamienél, sétálgattunk a várban, rengeteg fényképet készítettünk, nevetgéltünk, olyan igazi anya-lánya délután volt ez nekünk. Ezekből a pillanatokból szeretnék veletek is megosztani néhányat, talán egy outfit bejegyzésnek is hívhatnám, de kiegészítettem egy pár Budapest kattintással, és a narancsos polenta torta sem maradhatott ki innen. Mióta Angliában, még a nyáron megkóstoltam, azóta van benne a fejemben, hogy nekem újra ennem kell belőle. Nem okozott csalódást, isteni volt. Külön öröm, hogy végre volt időnk ketten elmenni valahová, kikapcsolódni, nem gondolkodni sem a munkán, sem a vizsgákon. Nem is emlékszem az utolsó ilyesmi napunkra. Pedig igenis kell ilyen! Sokkal több.
Szeretettel,
Panka
Panni olyan gyönyörű vagy, csak úgy ragyogsz! ;) Csodás képek, és úgy találkoznék már Veled! Anyukádnak pedig utólag is boldog születésnapot kívánok!
VálaszTörlésHát akkor beszéljünk meg egy találkkozót! :)
TörlésNagyon szép képek! Látszik Rajtad, hogy felszabadult voltál; bizony, hogy kellenek ilyen napok! (-:
VálaszTörlésKöszönjük! :)
TörlésNagyon jók az ilyen napok! :) Én is szeretem ezeket :) Tényleg, ahogy a többiek is mondják ragyogsz! :) Nagyon csinos vagy és az a felső! Hát valami isteni! Szabad tudni, hol szerezted? :) Imádok ilyen lenge felsőket hordani, főleg farmerral! További szép tavaszt! (Ideje lenne már kipróbálni Jamiet :D )
VálaszTörlésMangos, ráadásul az outletből, mindössze 3 ezer forintért! :)
TörlésSzia! Nagyon szépek a képek! Esetleg megtudnád mondani, hogy a nadrágot hol lehet beszerezni, mert egy ideje már vadászok valami hasonlóra.
VálaszTörlés