2017. március 30.

SHADOW FUN - CATRICE HD LIQUID COVERAGE


Sziasztok!

Tudom, kicsit későn kapott el engem a Catrice HD Liquid Coverage őrülete, de azt hittem ugyanúgy meg leszek elégedve az újragondolt Bourjois Healthy Mixszel, mint az előző három üvegemmel. Sajnos ez nem így történt, a hozzá fűzött reményeim nem igazán teljesültek. Viszont így új alapozó után kellett néznem, s végül beadtam a derekam neki. Mellette szólt, hogy egyáltalán nem drága, valamit rengeteg pozitív véleményt olvastam róla. Pont az utolsó darabot hoztam el az én színemben a váci Rossmanból - a sors is azt szerette volna, ha én elkezdem ezt a terméket használni. Ezt a bejegyzésem nem tesztnek szánom, előtte - utána képeket sem készítettem róla, csupán játszottam egy kicsit vele, az árnyékokkal, a fénnyel. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem tudok róla véleményt formálni, hiszen ezen a héten már minden reggel a kezembe került. Szépen, egyenletesen fed, könnyen eldolgozható beautyblenderrel. Ennek ellenére, ha nem fordítok nagyobb figyelmet a szélek eldolgozására, s ugyanúgy viszem fel az államra, nyakamra, mint az arcom többi felére, nagyon csúnyán oxidálódik. Rendesen narancssárga lettem. Érett mangó effektus..

Ti szeretitek ezt az alapozót?
Panka

10 megjegyzés:

  1. Wow! Csodásak lettek ezek a képek!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szépek a képeid! (-: Hát, nekem sem töretlen a szerelem vele. Mikor megvettem nem szerettem, félre is tettem. Aztán ismét előkerült és kedvenccé nőtte ki magát. Viszont, most megint nem szeretem annyira.. Ki érti ezt? :D Kicsit valóban oxidálódik, és nem túl erős a fedése, de ennek köszönhetően természetes.. Az aktuális kedvencem egyébként a Rimmel Stay Matte alapozó a saját púderével. (-:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én csak a Stay Matte púdert használom jelenleg, de az nagyon szuper! :)

      Törlés
  3. Ne tudd meg engem mennyire bosszant, hogy pont akkor fogyott el az imádott Bourjois Healthy mixem, mikor már nem gyártják...Nagy lelkesedéssel meg is vettem az új alapozót, de úgy fénylik tőle a tök normál bőröm, mint még soha semmitől...:( Ez a catrice alapozó is nagyon izgatja a fantáziám, de nekem már a boltban is sötétnek tűnik a legvilágosabb árnyalat, hátmég milyen lenne otthon! Kár érte, hogy a Catricenál sosem találok megfelelő színt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem is értem miért változtatnak egy bevált, sikeres alapozó textúráján, annyira elszomorított!

      Törlés
  4. Jó olvasni, hogy nálatok is oxidálódik, mert azt hittem csak nálam. :D
    Én a Sigma F80-as flat kabuki ecsetét használom mostanában hozzá, mert a szivacsaimat lusta voltam kimosni és azt hittem megörülök, amikor a kézfejemen és a nyakamon is láttam az oxidációt... Oda kell figyelni rá, de nem rossz darab.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet én is megpróbálom ecsettel eldolgozni, eddig csak a Real Techniques szivacsot használtam hozzá. :)

      Törlés
  5. épp ma reggel vette észre, amikor beértem a munkahelyemre, hogy milyen brutálisan narancs az arcom, a nyakam meg hófehér. Nem hittem volna, hogy ilyen csúnyán oxidálódik :O Pedig olyan szépnek látszott, amikor felkentem. Vajon vékonyabb rétegben (most sem túl vastag volt) kevésbé látszik? :/ Én is azért vettem meg, mert mindenki ódákat zeng róla, és vééégre találtam a színemben, erre kaméleon leszek tőle, változtatom a színem napközben :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kicsit vékonyabb rétegben próbáld meg, valamint ha eddig nem ecsettel vitted fel, most próbáld azzal. Nekem így bevált! :)

      Törlés