Sziasztok!
Az Árkádban hétvégén megrendezett gardróbvásáron nemcsak eladóként vettem részt, hiszen nekem is sikerült beszereznem egy ruhadarabot Héditől, amit egyetlen szóval definiálni sem tudok. Egy ujjatlan ruhácskával bővült a ruhatáram, amit ha szeretnék öv nélkül, kigombolva mellényként is hordhatok. Hát nem nagyszerű? Már a héten muszáj volt Nektek megmutatnom, ugyanis teljesen beleszerettem. Olyan sok szettet képzeltem el vele, úgy is, hogy ruha, de úgy is, hogy mellény. Ma az első szerepét tölti be, egy fehér inggel kombináltam, illetve fekete harisnyával. A bokacsizmámat már láttátok korábban, szintén egy outfit bejegyzésben. Hogy szót ejtsek az eseményről is, én szuperül éreztem magam! :) Kicsit fáradtan értünk oda Anyukámmal, az előtte lévő nap az egyik barátnőm születésnapját ünnepeltük, így összesen 4 órát aludtam otthon, viszont nagyon örülök, hogy elmentem ennek ellenére is. Végig szuper hangulat volt, egyik pillanatról a másikra lett három óra, habár utána kicsit lassabban telt az idő, úgy elfáradtam a nap végére! Közületek eljött valaki vásárolgatni?
Ruha - Chicwish
Ing - Zara
Csizma - H&M
Hogy tetszik a legújabb szerzeményem?
Szeretettel,
Panka
Nagyon csinos szett! :)
VálaszTörlésKöszönöm! :)
TörlésEnnek igazán örülök! :)
VálaszTörlés