Sziasztok!
2016 az az év volt, amelynek úgy indultam neki, hogy megpróbálom belőle kihozni a maximumot. Közhelynek hangozhat, és lehet tényleg az is, de így volt! Azt kell mondanom félig meddig sikerült is. Voltak olyan területek az életemben, amelyek végig a csúcson álltak, és nem is csúsztak le onnan, de természetesen nem sikerülhetett mindenhol így. Viszont abban az egyben biztos vagyok, hogy a támogató családi, és szerelmi háttér nélkül egyáltalán nem itt tartanék. Ez az év volt az, amelyben elvesztettem mind az én Apcsikámat, ismertebb nevén a papámat. Közben a 18. életévemet is betöltöttem, elrepültem ismét Angliába, Anyukámmal megismételtük a mezőtúri nyaralásunkat, augusztusban pedig buliztunk egy napot a Szigeten is a Barátommal. Az utolsó gimnáziumi tanévemet is hatalmas tervekkel kezdtem szeptemberben, és máris ott tartunk, hogy négy nap múlva szalagavató.
A 2017-es céljaim szerintem az eddigi legnagyobbak, amiket valaha is magam elé tűztem. Szeretnék új dolgokat kipróbálni, s ha ez azzal kezdődik, hogy nem mindig rájtott sajtot rendelek majd egy étteremben vaníliás lattéval, akkor itt. Bár nem hiszem, hogy pont ezek lesznek azok amin én majd változtatni fogok. Megvan már az idei határidőnaplóm is, én készen állok!

Puszi,
Panka
Sok sikert a céljaidhoz!
VálaszTörlésNagyon hangulatos ez a fotósorozat.
Köszönöm szépen! :)
TörlésAnnyira jók ezek az összeállítások, ez is megért volna szerintem egy outfit posztot :D nagyon visszafogott, elegáns, és olyan télies (annak ellenére, hogy ránézek és megfagyok) :) Egy szép és meleg kabáttal viszont már tényleg nagyszerű az enyhébb téli napokra :) Hol találod ezeket a szép egyenes vonalú ruhákat?
VálaszTörlésJaj de aranyos vagy, köszönöm! Ez a ruha éppen Mangos, de szinte minden ruhámat itt vettem, vagy a Zarában.
Törlés