Sziasztok!
Végre én is szalagos lettem! Azt hiszem így az ötödik évem közepére megértitek miért is szerepel a végre szó a bejegyzés legelső mondatában, valahogy úgy érzem kinőttem én már a gimnáziumból. Nemcsak azért, mert sokadik éve járok ugyanoda, hanem azért is, mert teljesen megváltozott az egész iskola társasága. Lehet csak azért fogalmazódik meg bennem ez, hiszen a legelső évfolyamtól kezdve 5 év korkülönbséget számolok, viszont elkalandoztam, nem is erről szerettem volna írni. Nálunk a szalagavató három napig tart, ami tudom meglepő, de mindjárt elmagyarázom! A végzős diákok idén összesen 210-en voltak, a művelődési központ befogadóképessége csupán 500 fő. Mivel senki sem szeretne összesen 2-3 vendéget hívni, fel kellett osztani a műsorunkat. Csütörtökön és pénteken az osztályprodukciókat, és a keringőket adtuk elő, a szombati napon tűzték fel nekünk a szalagot, valamint a tanárok is külön meglepetés produkcióval kedveskedtek nekünk. Én nagyon óckodtam ettől a megoldástól, hatalmas nyűgnek tűnt ez az egész három nap, de visszagondolva szuper élmény volt. 3 napig lehetett rajtam a keringős hercegnő ruhám, 3 napig nevettem a saját osztálytáncunk poénjain, különböző hajakat viselhettem, a sminkem is napról napra változott, s 3 napig mindig más barátaim, családtagjaim jöttek megnézni. Minden nap kicsit más volt, az első kicsit esetlen, a második sokkal pörgősebb, a harmadik pedig egy icipicit szomorkás. Remélem a képeken keresztül átjön majd én hogyan is éreztem magam, s ha Boronkaysként olvassátok, higgyétek el, jó ez így, ahogy most van!
Ölelés,
Panka
Nagyon szép bálozó voltál :*
VálaszTörlésKöszönöm! ❤️
TörlésGyönyörű vagy Panni *-*
VálaszTörlésNa te csak ne beszélj! 😘
TörlésNagyon szépek a képek 😍 Én már idén is keringőzni fogok, mert az egyik srácnak nem volt párja, az osztálytársaival meg jóban vagyok. Úgyhogy nekem nem kell 12.-ig várni 😉 Egyébként Boglárkás a ruhád? 😉
VálaszTörlésNagyon sok sikert az idei keringődhöz! :) Nem, a Royal Classic szalonból való, s már tavaly júniusban lefoglaltam képzeld, biztosra mentem! 😀
TörlésJajj, nagyon nagyon szép vagy Panni! :) Nagyon hangulatos kis poszt :) Én is így éreztem anno, hogy "végre", de aztán nagyon hiányzik azóta is az életemnek az az időszaka :) Ha most visszanézek, akkor bizony rájövök, nem kellett volna annyira várni a végét, jobban meg kellett volna élni minden pillanatát. Persze, nem baj hogy vége, mert az élet erről szól, életünk szakaszai megnyílnak, majd lezárjuk őket. A fontos, hogy minden egyes percét meg kell élni teljes szívvel lélekkel, a jókat és kevésbé jókat egyaránt. :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen Drága! :) Így visszagondolva csodás három napunk volt tele nevetéssel, és vidám percekkel. Szuper emlék lesz mindig is!
TörlésSzépséges voltál! :)
VálaszTörlésNekem ez sajnos kimaradt, amikor én érettségiztem még nem volt divat, legalábbis az én sulimban csak a kosztümös szalagtűzés volt. Az érettségi bankettet meg skippeltem egy olaszországi nyaralásra. :D
Köszönöm! :) Azt hiszem én is ezt tettem volna a helyedben! 😀
TörlésA puszis és az ölelős képben annyira minden benne van, nagyon jól sikerültek! Az utolsó pedig olyan szép *-* Gratulálok a szalagtűződhöz :)
VálaszTörlésIgyekeztem mindent belerakni! Köszönöm! ❤️
TörlésJaaj, nagyon kis szép voltál! :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen! :)
TörlésGratulálok, nagyon szép vagy :)
VálaszTörlésMegkérdezhetem, hogy milyen suliba/szakra mész tovább? :)
Köszönöm! :) A Corvinusra szeretnék menni, kommunikáció és médiatudomány szakra, aztán majd meglátjuk!
Törlés