Sziasztok!
Ennek a bejegyzésnek a képei még bőven a nyár folyamán készültek, így kevésbé mondható aktuálisnak, viszont a terméket azóta is ugyanolyan bőszen használom, tesztjének megírása kihagyhatatlan volt számomra. A melegebb hónapokban sokkal szívesebben nyúlok egy krémes állagú szemhéjfesték felé, hiszen kevesebb vele a baj, gyorsan kész vagyok egy mutatós szemsminkkel is, számomra sokkal könnyebb az applikálása, de ez elmondható a sietősebb reggeleimről is. Főleg akkor, ha úgy csillog, mint egy szép tündérpor, tökéletesen alkalmazkodik a bőrömhöz, ráadásul tartós is. Ma az Avon Liquid Gold árnyalatú krémes szemhéjfestéke kerül górcső alá.
A színe pontosan megegyezik a Sleek, a New day palettájának Sun is shining nevű szemhéjpúderével, s azt hiszem az elnevezés nem véletlen. A jobb oldalon látható, kevésbé pigmentált csík az Avon alapja, ami szuper bázist képez bármilyen szemsmink alá, viszont önmagában is teljesen megállja a helyét. Az állaga sokkal, de sokkal keményebb, mint én azt elsőre gondoltam, ezért nehezebb is vele dolgoznom. Ennek ellenére a bőrön nagyon szépen elsimul, több rétegen keresztül építhető. Az előző tulajdonságából következik, hogy nekem csakis az ujjammal sikerült egyenletesen felvinnem, ecsettel képtelen voltam rá. Viszont mindent betart, amit ígér! Tartós, nem ül meg a ráncokban, ráadásul vízálló is.
Ti használtatok már Avon krémes szemhéjfestékeket?
Panka
Igen, van egy ugyanilyenem csak bronz árnyalatban és imádom. :)
VálaszTörlésEl is hiszem! :)
TörlésThat looks so pretty! Not sure what the reviews says but I like the way it looks on you Panka:)
VálaszTörlésCityscape Bliss // How I’ve TRIPLED my Instagram likes (within 2 weeks!)
Thank you Tereza!
TörlésNagyon szép színe van, úgy érzem érdemes lenne beszerezni :)
VálaszTörlésNagyon sok színben kapható, szerintem érdemes körül nézned! :)
Törlés