2016. október 1.

Is anybody here?

Sziasztok!

Sokat gondolkodtam azon milyen bejegyzéssel is kezdhetném az októbert, hiszen egy elég hosszú szünetet tudhatok saját magam, és a blog mögött. Nem tudtam egyből belekezdjek-e a közepébe, vagy valamiféle kis magyarázatot kellene adnom Nektek, s elszámolni a dolgokkal, miért is nem voltam itt. Viszont arra jutottam, hogy magyarázkodni igazából nincs miért, és nem tenném szívesen. De egy kis mesére mindig jut idő, szóval aki kíváncsi, annak szívesen leírom mi is történt ebben a pár hónapban. 

2016 nyara egyszerűen mesés volt. Talán azért is, mert csak azokkal töltöttem az időmet, akiket a legjobban szeretek. A családommal, a barátaimmal, a szerelmemmel. Nem bonyolítottam túl a dolgokat, mindent úgy csináltam ahogy jól esik. Hol kirándultunk, hol fesztiváloztunk, de néha csak az esett a legjobban, hogy a rettenetesen forró tetőtéri szobában beszélgettünk. És én nagyon élveztem! Aztán belekezdtünk a szeptemberbe, a végzős évem legelső hónapjába, s elszállt minden olyan reményem, hogy az elkövetkezendő időszak is pont ugyanolyan szabad lesz, mint az előző. Dolgozatok, szalagavatós próbák, ilyen kosztüm, olyan tabló. Tudom, kis mérföldkő az életemben, de jelenleg ez a legnagyobb. Meg az emelt érettségi, meg a jogosítvány. 
A blog. Hiányzott, de úgy nagyon. Az, hogy írjak, hogy megoszthassam veletek ezeket az élményeket, történeseket. Csak sosem jutottam el odáig, hogy meg is valósítsam, leüljek a gép elé, megnyissam a blogger kezelőfelületét ésatöbbi. Egyszerűen sajnálom, Lányok. Viszont! Remélem észreveszitek a kis újításokat, az új logót, a sablont, a háttérben azért munkálkodtam én vele. Hogy mik a terveim? :) Amik eddig is voltak, a lehető legjobbat kihozni magamból. Olyan posztok publikálása, amelyek benneteket is érdekelnek, s nekem is örömet okoznak. Hiszen így van,  és lesz is értelme.

Üdv újra itt! 

16 megjegyzés:

  1. Helló, én pár hete követlek az instán, de a blogodat csak néhány napja néztem meg és meg is állapítottam, hogy hmmm milyen szép kis blog. De nem kommenteltem mert, nemtom miért :-) viszont ahogy most a címet megláttam az új bejegyzésben gondoltam írok Neked. Mégpedig azt, hogy nagyon szép kis blog, gartulálok :-)

    VálaszTörlés
  2. Örülök, hogy újra itt vagy. Várom az új posztokat. ;)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon régóta vártam már egy ilyen posztcímet a felritkozáslistámon, igazán örülök,hogy újra írsz! ❤️

    VálaszTörlés
  4. juhuuuu hello újra itt! várom az új postokat, majd ahogy időd engedi. megértem a kis kimaradást, nekem pl. a végzős évem volt az egyik legszuperebb, nagyon gyorsan eltelt de örök emlék marad :)

    VálaszTörlés
  5. Én azt vettem észre, hogy nyáron kicsit nehezebb a posztok írására koncentrálni, valahogy túl sok dolog vonja el a figyelmet, és mindig menni kell valahová :) De ez ilyen, ilyenkor mindenki egy kicsit szabadságra megy. Nagyon örülök, hogy visszatértél - nyáron ha láttam egy-egy képedet Instán, gondolkoztam is, hogy mi lehet a blogoddal. Hiányoztak mára "pankás"-hangulatú bejegyzések :)

    VálaszTörlés
  6. Mar regota vartam ezt a posztot, orulok hogy vegre "vissza tertel"! Kivancsian varom a posztjaidat es azzal egyutt a kepeidet💗

    VálaszTörlés
  7. Hidd el, nem is olyan kis merfoldko ez. Orokke emlekezni fogsz ra, hiszen a vegzos ev epp olyan fontos, mint az elso volt :) Remelem csodasab telik majd!:)

    VálaszTörlés