2016. május 24.

Remington Protect hajvasaló

 
Sziasztok!

Azt hiszem még április elején egy szuper lehetőség rejtőzött az egyik e-mailemben, miszerint letesztelhetem a Remington Protect hajvasalóját, amelynek a szuperképessége az, hogy akár 170 °C-on is szögegyenesre vasalhatjuk a hajunkat. Maga a készülék hidegpárát bocsájt ki, amely pluszban még hidratál is. Én személy szerint minden nap a kezembe veszem, hiszen a göndör hajammal - amíg az időjárás engedi, és nem lesz százmillió fok odakint - nem szeretek utcára lépni, inkább reggelente kisimítom. Ne is kérdezzétek miért, én magam sem tudom rá az okot, lehet már csak megszokás.
 
Mielőtt elkezdtem ezt Remington darabot használni, elmentem egy fodrászhoz is, hogy lássuk mennyire lesz károsodott a hajam utána, hiszen a töredezett hajvégeimtől megszabadultam. Nálam a vasalás menete úgy zajlik, ha frissen mosott hajról van szó, hogy először a göndör fürtöket egy Tangle Teezer segítségével óvatosan kifésülöm, majd 2-3 rétegben elkezdem egyenesíteni. Ez az egész procedúra nagyjából 10, rosszabb, fáradtabb reggeleimen 20 percet vesz igénybe. Ezek után, a következő hajmosásig, még ennyiből sem áll, pár perc alatt végigmegyek az egész hajamon, hiszen teljesen nem göndörödik vissza.
 
Összességében én teljesen elégedett vagyok vele, a pára eleinte kicsit ijesztő volt, mintha az egész loboncom füstölt volna, de miután megszoktam, s tudatában voltam vele, hogy szó sincs ilyesmiről, már csak az anyukámat kellett meggyőzni róla. Gyors, szép, kézre álló termék, én szívből ajánlom Nektek, ha épp hajvasaló vásárlás előtt álltok, s egy icipicivel többet is hajlandóak vagytok kiadni érte.
 
 
Azt hiszem elég meggyőző, nemde? :)
Szeretettel,
Panka

4 megjegyzés:

  1. De megnéznélek az eredeti hajszerkezeteddel is! Biztos aranyos lehetsz fürtösen is! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fontolóba veszek akkor egy ilyen bejegyzést is! :)

      Törlés
  2. Szerintem is meggyőző! Bár nekem egy régebbi fajta van, de azt is imádom :D

    VálaszTörlés