Sziasztok!
Lehet, hogy felszínes egy dolog. Lehet, hogy sokan ki is nevetnek miatta. Lehet, hogy szenzációvadász csak ez az egész business, viszont én olyan ember vagyok, aki hajlamos hinni bennük. Így jutott a fülembe a Live Lokai híre is, amely nem más, mint egy egyszerű szilikon karkötő. Persze csak azoknak, akik még nem olvastak róla, vagy nem zengtem nekik ódákat mennyire ragaszkodom már ehhez a mindennapi kiegészítőhöz. Magával a történettel is sok ember szívét meg lehet nyerni, s egy olyan időszakban, amikor jó valamihez kötődni, engem is teljesen megvett. A fekete gyönyben a Holt tengerből származó iszap van, amely a mélypontokat képviseli, míg a fehérben a Mount Everestről származó víz, ami pont az ellentétes, az élet legboldogabb pillanatait testesíti meg. Ez a két elem együttesen segít megtalálni a saját egyensúlyod, hogy sose billenj ki belőle, hiszen az életünk folyamatosan változik; ciklusokból, jó, és rossz történésekből áll. Hiszen mindennek meg kell történnie valamiért. A miértjét mi nem tudjuk, de biztos szükségünk volt rá.
Ti mit gondoltok róla?
Szeretettel,
Panka
♥
Ugyanazt amit az Obagről. Tucatlánykáknak való akik Oravecz Nóra féle idézeteket raknak a szelfijeikhez...
VálaszTörlésÉn ezzel nem értek egyet. Nem azért vettem, hogy én is egy legyek közülük, vagy hogy én ezzel most menőbb leszek, hanem azért, mert én hiszek az ehhez hasonló dolgokban. Természetesen megértem, ha Te nem, és a véleményed is teljesen megértem, de nem kell mindenkit egy kalap alá venni, s általánosítani.
TörlésÉn is hajlamos vagyok hinni az ilyesmiben, múltkor pont ilyen karkötőt szerettem volna, csak szerintem az eredeti elég drága!(De persze vannak ebayen olcsóbb változatok!is) :) 😊😊😊💚💜💙💛
TörlésKedves névtelen! :)
TörlésÉn például nagyon szeretnék egy Obag-et, és tetszik maga a karkötő is. Oravecz Nórát és a "hatalmas életbölcsességeit" én ki sem állhatom, és ohh, egyáltalán nem vagyok tucatlány. :) Ne általánosítsunk, mert az ilyen megnyilvánulások csak az alkotót minősítik és a gondolkodási határait. :)
A másolatok nekem egy megint másik csoport, sosem szerettem őket. Inkább összegyűjtögetem az eredetire, de ez is csak hozzáállás kérdése! :)
TörlésSzerintem beskatulyázni lányokat, hogy ki tucat, s ki nem.. Miért egy kiegészítő, ruhadarab döntene el ehhez hasonló dolgokat?
Nagyon szép Panni!:) Én is hiszek az ilyen dolgokban, pont ezért nekem is van ilyen témában ékszerem, egy rózsakvarc medál. A kedvenc ékszerem mert a rózsakvarc a szeretet köve!❤️
VálaszTörlésEz így van! :)
TörlésKár lenne egy egyszerű ékszer miatt beskatulyázni bárkit is. Rajtam nem biztos, hogy jól mutatna, de neked kifejezetten jól áll, és ez a lényeg! :)
VálaszTörlésKöszönöm Nóri! :)
TörlésNe haragudj, de én nem latom a különlegességet egy műanyag golyokbol álló karkotoben ami mindenkinek a top 1 must have dolog. Szerintem nem különleges, es csak azert mert sokaknak ilyen van, nem hiszem, hogy aki nem rendelkezik vele az kevesebb. A tenger melyerol származó iszap es az everestrol szarmazo viz pedig egyenesen abszurd. Jol hangzik, hogy ezek vannak benne, es nagyon jót nevet a karkoto feltalálója az összes vevőn, aki beruhaz egy ilyen különleges ekszerre.
VálaszTörlésNem attól leszel különleges, hogy megveszed az összes legújabb túlarazott, túl hiresztelt ékszert es magadraerolteted.
Egy vélemény.
Én korábban nem hallottam erről a karkötőről, csak most, Panninál. És nem, nekem nem kell, mert nem hordanám (ahogy sok más karkötőmet sem viselem, pedig szeretem őket), ennek ellenére nem érzem magam kevesebbnek, és nem is érezteti senki ezt senkivel, főleg nem Panni és nem itt, szóval nem tudom, te ezt honnan szedted. Neki különleges, neked nem, nekem sem, de tartsuk már tiszteletben azt, hogy ő a saját blogján mit tart különlegesnek annyira, hogy azt megossza másokkal. Attól, hogy neked nem különleges, másnak még lehet az, senki nem szólított fel, hogy megvedd, szóval nem értem a kirohanásod. Nem attól leszel különleges (tudom, ez már a negyedik különleges - már 5.), hogy nekiállsz ócsárolni valamit, ami másnak értékes, akkor is, ha "csak" egy kis dologról van szó. Elmondod, hogy neked nem tetszik, és mindenki tiszteletben tartja, hiszen nincs olyan dolog, ami mindenkinek tetszik, ennyi az egész. Valószínűleg feleslegesen koptatom a billentyűzetet, de azért hátha volt egy csöppnyi értelme...
TörlésAz én véleményem pedig más. Szó sem esett olyasmiről, hogy ettől valaki kevesebb, több lenne, nem is azért írtam róla. Csupán azért, mert meg szerettem volna osztani veletek az egyik új élményem, egy újdonságot. Legalábbis számomra.
TörlésCiska, köszönöm a szavaid, jól estek nagyon! :)
szerintem az egyszerűsége ellenére (vagy épp azért) csodaszép ez a kis karkötő, és köszi Panni, hogy írtál róla (nem tudom hogy lehet, de én még eddig nem ismertem, nem hallottam róla)
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszik Neked! :)
TörlésMég nem hallottam erről a karkötőről, DE!
VálaszTörlésHordok magammal apró műanyag figurát kabalaként a táskámban, és őrzöm a cicám kihullajtott tejfogait egy orvosságos üvegcsében.
Erről a szösszenetről egyébként a Filléres emlékeim című legendás dal jutott eszembe...
Kell, hogy ragaszkodni tudjon a lelkem a végtelenül egyszerű, az avatatlan szem számára láthatatlan értékekhez, amelyekben picit ott vagyok én.
Érzelmi intelligencia kell ezeknek az elfogadásához, megértéséhez névtelen puffogás helyett.
Én is ugyanezt gondolom. Lehet bármi, amihez ragaszkodni kezdünk, nálam ez a karkötő az. :)
TörlésSzerintem nincs benne sem iszap, sem különleges víz, és az dolog kicsit az átverés jelleggel talált meg engem. Ettől persze az veszi meg, aki akarja. És ha tényleg nincs is benne semmi, attól még bárki gondolhatja különlegesnek. Vagy akár egy sóderrakásból összegyűjtött kavicskupacot is gondolhat valaki különlegesnek. Vagy egy sokszázerzes táskát is, amiben ha azt veszük semmi különleges nincs, ott mellette a másik pont olyan a boltban.
VálaszTörlésNem értem a névtelen kommentelőket, nem értem erre mi szükség van. Addig minden ilyen "dolgot" tökre lotojok, amíg valaki nem akar megtéríteni, hogy nekem márpedig azt meg kell vennem. Itt pedig erről szó sem volt.
Így van, ha Te nem hiszel benne, nem fogod megvenni, én pedig egy szóval sem említettem, hogy kötelező.
TörlésHa tetszik nyugodtan hordjad. Ne foglalkozz mással.
VálaszTörlésÉn sem hiszem hogy lenne benne iszap meg víz. Ez kb olyan mint aloe vera rengeteg termék van ilyen felírattal. Ha meggondoljátok nincs annyi aloe vera termés a világon amiből ezt a sok cuccot elő lehetne állítani. Nagy része tehát kamu.
Az egészségügyben detto vannak ilyen termékek ananász, egyéb trópikus gyümölcsök amit a rák vagy egyéb súlyos betegségre találtak ki persze súlyos pénzekért. De gondoljátok bele, ha ez igaz lenne akkor a gyógyszeripar nem csapna le rá? Így csak MLM-ben árusítják hiszékeny embereknek az utolsó forintjukat is kihúzva a zsebükből. :(
Egyébként amikor én megláttam a karkötőt a kisbabám rágókája jutott eszembe róla :).
De mint már mondtam neked tetszik akkor nyugodtan hordjad ne foglalkozz mással.
Egész széles körű ez a téma, sok oldalról meg lehet közelíteni. Az egyik a karkötő, a másik a csodaszerek, a harmadik egy jól reklámozott ránctalanító arckrém. Mindenki mást vesz meg, másban hisz. Én ebben. :)
TörlésMég én sem hallottam erről a karkötőről, de nekem nagyon tetszik! :) Olyan kis egyszerű, és mégis különleges! A névtelenekkel meg ne is foglalkozz! Neked tetszik, szereted ez a lényeg! <3
VálaszTörlésPontosan! :)
Törlés