Sziasztok!
Még a születésnapi ajándékaim egyikei közé tartozik ez a csodálatos Pandora fülbevaló, amit elfelejtettem megmutatni Nektek. Azt tudni kell rólam, hogy nem vagyok híve a hangsúlyosabb daraboknak, azt hiszen életemben egyszer viseltem egy igazán durva, s feltűnő kiegészítőt, viszont akkor helyénvaló volt. Amellé semmilyen más ékszer nem kellett, önmagában is megállta a helyét. Hétköznapokon inkább maradok a számomra legszebb, s legegyszerűbb fajtánál, a gyöngyöknél. Van itthon legalább 3-4 pár, s igaz, hogy egyáltalán nem különböznek, néha mégis kicserélem őket. Na de visszatérve az első mondatomban említett kis csodához, benne megvan minden. Nem feltűnő, de mégis vonzza a tekintetet, talán a csillogása, a benne lévő cirkónia kő, vagy az, hogy egy picit díszesebb. Én teljesen belé szerettem, magaménak érzem.
Nektek hogy tetszenek a Pandora ékszerek?
Szeretettel,
Panka
♥
Csodaszép! <3
VálaszTörlésSzerintem is! ♥
TörlésNos, igen. A Pandora ékszerekkel csak egyszer kell szerelembe esni... :] Nagyon szeretem a Pandorát, édesanyámmal nagy Pandorka gyűjtők vagyunk.
VálaszTörlésEz így igaz! :)
TörlésImádom! *-* ilyen nekem is kell! :) <3
VálaszTörlésUgye mennyire szép? :)
TörlésTényleg csodaszép!! Még én is kedvet kaptam hozzá. (-: Nekem karkötőm van, sosem hittem, hogy a kis charmokkal ennyire szerelembe esem. És egy karperec, de arra sosem teszek semmit. Az önmagában tetszik.
VálaszTörlésÉn is kinéztem már magamnak pár charmot, de egyelőre várok velük! :)
Törlésegyszerű, de nagyszerű.. meseszép :)
VálaszTörlésKöszönöm! :)
Törlés