2016. január 17.

Termékek a fürdőszobában

 
Sziasztok!
 
Ahogy a reggeli zuhany után végignéztem milyen sok egy árnyalatban pompázó csomagolású termék sorakozik fel egymás után a fürdőszobában, úgy gondoltam szuper bejegyzés születhetne belőle, hiszen a fényképen is nagyon jól mutatnának, s egy-egy rövid jellemzéssel akár egy szuper összehasonlítás is kialakulhat. Egyébként ez teljesen a véletlen műve, mikor összevásároltam őket eszembe sem jutott, hogy szinte az összes mindennap használt termékem rózsaszín tubust kapott. Némelyiket sokszor újravettem már, de van olyan is, amire nagyon kíváncsi voltam, ezért került a kosaramba.
 

A sort a L'oreal Elseve Nutri Gloss samponjával kezdeném, amit mostanában elég nagy reklámkampány vesz körül. A hajat valóban fényessé, s csodásan ragyogóvá teszi? Maga a folyadék teljesen átlátszó, semmi csillám nincs benne, mint az elődjében. Igen, szomorú is lettem tőle! Viszont a dolgát teszi, elég 3 nap után újra hajat mosnom, az illata is kellemes, jól habzik.
 
A Neutrogena Pink Grapefruit mindennapos arcradírját már megszámolni sem tudom hányadik alkalommal vásárolom újra, mindig visszatérek hozzá. Nálam egészen fél évig kitart, habár csak esténként használom, ez talán annak is köszönhető, hogy egy ici-pici kis adag is elég belőle. Egyáltalán nem szárít, a radírozó szemcsék sem sértik fel a bőröm, nagyon kellemes arcot mosni vele. Ehhez a frissítő illata is hozzájárul, imádom!

 
Amint láthatjátok, tusfürdőkből most egyáltalán nem szenvedek hiányt, ebben a pillanatban négy megkezdett termék áll a zuhanyban. A Lush Rose Jam az 50%-os leárazásokon került hozzám, mint minden évben, ebben a időszakban. Isteni illattal, strapabíró műanyag tubussal, tökéletes. Csakúgy, mint a Dove kókusztejes, jázminos krémtusfürdője. Lányok, ez maga az álom! Annyira krémes, annyira jó érzés vele letusolni, tökéletes! Sajnos olyan is van, ami hatalmas csalódást okozott, a Balea citromos süti illatú tusoló gélje. Egy elég furcsa állagú dologról van szó, amiben az egyetlen pozitívum az illata. Jaj, meg a csomagolása. De tényleg, ennyi. Nem habzik, elég sok kell belőle, ráadásul szárít is. Pluszban itt van még egy rózsaillatú termék, az Yves Rocher kínálatából. Az üvege gyönyörű szerintem, elegáns ezzel az ezüstös kupakkal, a világosrózsaszín dizájnnal. A benne lévő termékről sem tudok egyetlen egy rossz szót sem mondani, szuperül frissít reggelente, öröm vele kezdeni a napot.
 

Ti miket használtok éppen?
Szeretettel,
Panka
♥

9 megjegyzés:

  1. Ezek nagyon cukik így, együtt! :):)
    A samponnal már én is szemeztem, habár most vásároltam be Avonos samponokból, amik igazán nagy pozitív csalódást okoztak.
    A Lush Rose Jam nekem egy vágyálom, következő rendelésemkor remélem, hogy lesz raktáron. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye? Annyira jól mutatnak! :)
      Még nem próbáltam Avon samponokat, viszont így, hogy mondod, lehet megérnek majd egy próbát.

      Törlés
  2. Én is imádom a Baleás termékektet! Én mostanábn a Garnier 3-as bőradírját használom és a baba kakvaójas testápolóját :))

    VálaszTörlés
  3. Ezt a Neutrogena radírt mindenképp meglesem, mert radírkeresésben vagyok épp és még régen használtam a Pink Grapefruit arclemosót, amit nagyon szerettem.=)

    VálaszTörlés
  4. De cuki az összhatás! Két ilyen Dove tusfürdőm is van itthon, de még nem próbáltam őket. Épp mást használok, de lehet kivételt teszek és kipróbálom, mielőtt elfogyna a jelenlegi :D

    VálaszTörlés