2015. április 28.

Bourjois La Laque | A legszebb babarózsaszín körömlakk


Sziasztok!

Igaz, a boltok polcain még nem találhatjuk meg a Bourjois egyik tavaszi újdonságát, a La Laque névre hallgató körömlakkokat, én azért jó előre szeretném Nektek megmutatni mennyire csodás árnyalatot alkottak Chair et tendre néven. Hatalmas reményeket fűztem hozzá, az első felkenésnél is teljesen biztos voltam a sikerben, viszont egy icipicit csalódnom kellett. A lakk állaga sűrű, egy vastagabb réteggel akár foltmentesen is befedhetjük a körmeinket, ellenben az ecset nagy mértékben megnehezíti a munkánkat. A szálak merevek, nem illeszkednek szépen, habár egy kis gyakorlással én ezt kiküszöbölhetőnek mondanám, mégis jobb érzéssel venném elő a fiókomból, ha tudnám, tökéletes lesz vele a munka. A színét leginkább a háttérnek szolgáló japán cseresznyefáékhoz hasonlítanám, kellemes, visszafogott. Amit kiemelnék még pozitívumnak, az a tartóssága. Ez a második alkalom, hogy viselem, s ugyanolyan jól teljesít, 4-5 napot minimális körömvégi kopásokkal kibír, lepattogzás, s fedőlakk nélkül.


Nektek hogy tetszik?
Puszi, 
Panka ♥

Igaz, a terméket tesztelésre kaptam, ellenben ez semmiben nem befolyásolta a véleményem.

2015. április 23.

Outfit | Pear-tree blooming


Sziasztok!

Az epres túrókrémemmel a kezemben ülök itt a laptopom előtt, s közben azon gondolkodom mennyire megváltoztatja az emberek viselkedését, hogy érzik, itt a tavasz. Egyre több mosolygó diákot látok reggelente a buszmegállóban, míg télen, esetleg esős időben szinte egyikükön lehetett felfedezni a boldogság akár egyetlen cseppjét sem. Ellenben mostanság, még a hajnali órákban sem tántorítja őket semmi, bőrdzsekiben, napszemüvegben, gerincferdülést okozó negyven kilós táskákkal élvezik a felhőkön átszűrődő halovány napsugarakat. Aztán mikor sétálok a suli felé, reménykedve azon, hogy semmit sem hagytam otthon, semmit sem felejtettem el bepakolni előző este, egy picit ki tudok kapcsolni, eltűnődni azon milyen napom is lesz, mire kell koncentrálnom, van pár percem csak magamra gondolni azon a pár száz méteren míg beérek. És higgyétek el, azok a pillanatok amikor is letisztázzátok magatokban mit is kell csinálnotok, kiegyensúlyozottabban, nyugodtabban kezeltek majd egy-egy esetleges stresszes helyzetet. Minden jobb lesz. Sokkal.

A napszemüveget az Opti24 webshoptól kaptam, ahol szerintem bárki megtalálja az ízlésének megfelelő darabokat. Könnyen el lehet igazodni, rengeteg fajta közül válogathatunk, sőt, akár dioptria nélkül is kérhetjük az általunk választott darabot.


Blúz - F&F
Farmer - Zara
Cipő - Néptáncosok kellékboltja
Nyaklánc - Zenzero
Napszemüveg - Opti24


Puszillak Titeket!
Panka ♥

2015. április 19.

Vasárnapi virágcsokor


Sziasztok!

Bár az összes közösségi platformomon szeretek minél több virágos, tavaszi hangulatú fényképet megosztani, úgy gondoltam egy csokorba is összeszedhetném Nektek itt a blogon, hiszen így egyben, a vasárnapi nyugodt pillanatok mellé talán örülni fogtok ennek a pár, csupa rózsaszínes, világosabb árnyalatokban pompázó képnek. 

Az elmúlt pár hétben olyasfajta összeszedettség uralkodott rajtam amit nem is igazán tudom minek köszönhetek, esetleg magamnak, a környezetemnek, a napsütésnek, egyelőre nincs ötletem. Viszont arra van, hogy talán a jobb hozzáállásomnak, a tudatosabb gondolatmeneteknek hála egyre több dolog sikerül úgy, mint ahogy azt én szeretném, ahogy megálmodtam. És ez eddig olyan boldogsággal tölt el engem Lányok, hirtelen nem is jönnek a szavak, olyan sok minden kavarog a fejemben, ötletem sincs mivel kezdhetném. Sejtésem szerint Csokonai Vitéz Mihály A szerencse című verséből kiragadott egyik idézetnek hatalmas köszönetet mondhatok, amit mondhatok már a mottómnak is, sőt, még a szobám falára is kötelességemnek éreztem kiragasztani egy A/4-es fehér papírlapon, amire a legkevésbé tökéletes kézírásommal, s egy vastag, fekete alkoholosfilccel firkantottam fel. De ez a köszönet jár még a családomnak is, egy-két történetet hallva hihetetlen milyen szerencsésnek mondhatom magam, hogy ilyen emberek vesznek körül nap, mint nap, hogy érdekli őket mi történt velem aznap, hosszú percekig beszélgetünk, s, hogy ők azok, akikre az életem bármelyik pillanatában számíthatok.. ♥


Puszi,
Panka ♥

2015. április 18.

Outfit | Let me look in your eyes


Sziasztok!

A csodás napsütéses napok ellenére is a talpig fekete szettekben érzem magam legkomfortosabban, ezekben érvényesülök a leginkább úgy érzem. A Glamour napok egyik (igaz, kuponmentes) legjobb vásárlásának tudom be ezt az alakot csodásan kiemelő, vastagabb anyagból készült Stradivariusos szoknyát, amire már nagyon régóta vágytam. A vékonyabb A vonalú darabok egyáltalán nem állnak jól sajnos, s hiánypótlásnak sem szerettem volna egy olyannak hazatérni amit lehet soha nem fogok felvenni, hiszen folyamatosan igazgatnám, nézegetném, s ez az egész napomra is hatással lenne. Bár azt hiszem ez mindegyik ruhával így van, csak és kizárólag abban indulok el reggel, amikkel a nap folyamán is elégedett vagyok, így egy gonddal kevesebb. Erről jut eszembe, mostanában nagyon igyekszem a reggeleimre a legminimálisabb tevékenységeket hagyni, hogy ne kelljen kapkodnom, s úgy lerohanni a buszmegállóba. Ziláltan érkeznék az iskolába, félnék, hogy valamit biztosan elfelejtettem. Remélem hamarosan beáll majd a rutinom, s mindenre lesz egy hatékony módszer. 


Felső - Lidl
Szoknya - Stradivarius
Cipő - Nike Roshe Run


Sok puszi!
Panka ♥

2015. április 12.

Haj | Új szín tavaszra


Sziasztok!

A vörösnek a barnásabb, rezesebb árnyalata mindig is élénken élt a fejemben, milyen is lenne, ha az én hajam is ebben a csodás színben pompázhatna napról napra. Aztán bő egy éve egy kisebb lépést tettünk ennek elérésében, behennáztuk a hajam, amiről itt is olvashattatok. Nagyon szerettem az akkori állapotot, természetes volt, gyönyörűen csillogott a napon, csak nagyon hamar kikopott, azt hiszem kevesebb, mint egy hónapig élvezhettem azt, amire vágytam. Utána következett a színező, amivel egy igazán sötét színt értünk el, s talán én sem akartam elhinni, de így visszanézve a képeket egyáltalán nem úgy néztem ki, mint ahogy én azt elképzeltem. Aztán jó pár mosás után egyre inkább kezdett halványulni a lilás beütése, szerencsére nem volt túl feltűnő. Ez még bőven tavaly nyár végén volt, szeptemberben már nem lehetett észrevenni, hogy valami történt. 
Azóta nem foglalkoztam vele, hagytam hogy nőjjön le folyamatosan, viszont így a tavasz megújulásban egyre inkább újra elkezdtem gondolkodni, mi lenne ha.. Ez a mi lenne ha pénteken időpont formájában megvalósult. Zsanit nagyon tudom Nektek ajánlani, ha eddig még nem találtatok megbízható fodrászt, neki nyugodtan írjatok, csodákat művel! :)


Panka

2015. április 11.

A magyar költészet napja


Sziasztok!

A magyar költészet napján, amit minden év április 11-én, József Attila születésnapján "ünnepelünk" úgy gondoltam nekem is muszáj megosztanom Veletek azt a költőt, akinek  költeményei minden alkalommal elvarázsolnak, akinek egy-egy verséből pár sort néhányszor már írtam a Facebookos posztjaim képaláírásaként, akinek a művei itthon sorakoznak szépen, hatalmas kötetekbe rendezve.

Csokonai Vitéz Mihály ♥

A reggelről

Már alélva pislog szép fénye azoknak
     Az éjjel szikrádzva égő csillagoknak.
Bíbor pompájokkal már mindjárt elhalnak
     Felébredésére a piros hajnalnak,
Mely már mosolyogván a nagy hegytetőkre,
     Napkeleti gyöngyöt hint a zőld mezőkre.
Az ég alját piros bársonnyal prémezi,
     S aranyos csipkékkel körűl övedezi.
Szép bársony burkokból kihívja azokat
     Az estve még félig bimbó virágokat,
Amelyek kitárván szagos kebeleket,
     Béfűszerszámozzák az egész vidéket.
Melyet hűs szárnyokra szedvén fel a szelek,
     A kies vőlgyeket bényargalják velek,
Sőt a forrást fedő bokrokra leszállnak
     És egy fűszerszámos templomot csinálnak,
Amelynek pirosló rózsából rakatott
     Oltárára hint le a hajnal harmatot,
Melyen asztag temjént gyújtván fel a szelek,
     Az egész szent helyet béfüstölik velek;
Melynek az ambránál éltetőbb illatja
     Ártatlan érzéssel a lelket elhatja.
Erre a madarak koncerti zengenek,
     S a lélekben egy szép érzést teremtenek.
A szelek is áldó éneket suttognak,
     S rá tisztelő fővel a fűvek hajlognak.


Legyen csodás napotok!
Panka 



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...