Sziasztok!
Azt hiszem néhány bejegyzésemben beszéltem már mennyire le tud nyűgözni egy-egy cipő, s mennyire meg tud bennem maradni, talán akaratom ellenére is szerelembe esem néhány különlegesebbel. Ez sem volt máshogy az egyik - már talán közhelynek tűnő - Adidas Superstarral, amit az őszi Glamour napokon szúrtam ki magamnak a Playersroomban. Akkor nem vettük meg, hiszen inkább melegebb darabokra koncentráltam, s ez a sportcipő semmiképp nem illett bele ebbe a sémába. Aztán úgy alakult, hogy Apukám meglepett vele néhány angliai csokoládé, s egy argánolajos hajápóló társaságában. Már sajnálom, hogy nem örökítettem meg a csomag kibontásának pillanatait, mikor megláttam a cipősdobozt rögtön hevesebben vert a szívem, hirtelen nem is fogtam fel mit csinálok. A következő másodpercekben már a lábamon volt, azonnal le is sznepcseteltem, elküldtem pár barátnőmnek milyen szépséggel gazdagodott a 'gyűjteményem'.
Egy kis life update kiegészítésként, éppen feldagadt arccal írom ezeket a sorokat Nektek, a fogszabályzás miatt - ó, igen, lesz fogszabim! Vagy említettem már? - ki kell szedni az alsó bölcsességfogaim, de sor kerülhet a felsőkre is, egyelőre nem tudni. Ennek köszönhetően ma, és holnap még itthon maradok, Adrikám javaslatára pedig elkezdtem egy új sorozatot, a Flasht, amibe már az első pár rész alapján megkedveltem. De lehet Grant Gustin is elég erős szerepet játszik benne..
Teljes in love szituáció! Nektek hogy tetszik?
Szeretettel,
Panka
♥
Hű nagyon szép! *__*
VálaszTörlésUgye? :)
TörlésNagyon gyönyörű:) Jól tetted, hogy elkezdted nézni a 'the Flash'-t..borzasztóan jó sorozat, és..khmm..Grant Gustin elég jóféle :D
VálaszTörlésAzóta nem bírok leállni, csak nézem, és nézem! :D
TörlésNagyon szép ez a cipő, egy teljesen egyszerű szettet is totál feldobhat!
VálaszTörlésAmúgy fix fogszabályzód lesz? Nekem is az van :( :/
Igen, sajnos nem úszom majd meg éjszakaival. Egyébként már felkészültem rá, a végeredmény remélem kárpótol majd! :)
TörlésNekem mind a négy bölcsességfogamat kivésték - volt olyan, amit négy darabban szedett ki belőlem a szájsebész, és nem értette, hogy egy ilyen pici lánynak hogy lehet ekkora foga :D
VálaszTörlésA feldagadás is ismerős, nekem a hűvös befőttesüveg (!), illetve a jégakku/mirelit zöldborsó segített sokat. A mirelt zöldség könnyen felveszi a jegelendő terület formáját, nekem kényelmesebb volt.
És sok-sok-sokmég-annál-is-több folyadék!
A duzzanat nagyjából lement, már csak zöldes, kékes árnyalatokban pompázik az a terület. Viszont azt el tudom tüntetni, így iskolába is mehetek! :)
TörlésEz a cipő tömör gyönyör!! ♥
VálaszTörlésSzerintem is! ♥
TörlésHú, eszméletlenül gyönyörű ez a cipő!! ♥
VálaszTörlés(Nekem is kihúzták a bölcsességfogaimat (az egyiket 40 percig vésték) a fogszabihoz.Én is jegeltem 2 napig...Egyébként tavaly vették le , nem volt egy könnyű időszak...) Kitartás!
Jaj, te szegény, 40 perc? :(
TörlésWooow, micsoda holo effekt! Nem vagyok egy nagy tornacipő kedvelő, de ha lenne fekete holo jellegű lehet én is megvenném :D
VálaszTörlésMit kapok, ha azt mondom, van olyan is? ;)
Törlés*.*
VálaszTörlésIgen, igen! ♥
TörlésPanni! Ilyet lehet kapni nálunk is? :)
VálaszTörlésBizony, én is a Players Roomban szúrtam ki magamnak! :)
Törlés