2015. szeptember 5.

Nyári összefoglaló | 2015 ♥


Sziasztok!

Ahogy végiggörgettem azokat az Instagramos képeim, amik a nyár folyamán készültek, eszembe jutott mennyire eseménydús hónapokat tudhatok a hátam mögött, mennyire sok, s kedves emléket gyűjtöttem össze ebben a csaknem kilencven napban. Barátnőztem, együtt jártunk koncertekre, együtt éltünk át szakításokat, együtt örültünk egymás sikereinek, boldogságának, együtt sírtunk, együtt nevettünk. Tánctáborban voltunk, oroszlánt simogattunk, bulizni jártunk. Hihetetlen milyen közel kerültünk, és elgondolkodtam hogyan volt teljes az életem nélkülük. Adri, Zsófi, köszönök mindent! ♥ Édesanyukámmal is sok közös programot szerveztünk idén nyáron, a három napos mezőtúri kirándulásunkról egy hosszas élménybeszámolót is olvashattatok, amit a kattintások számából úgy vettem észre Ti is szerettetek, lehet ugyanannyira, mint én! :) Habár Apukámmal keveset találkoztam, azért egyszer - kétszer csak összefutottunk, megnéztünk egy jó filmet, beszélgettünk, nevettünk, vele láttam a Törtetőket, valamint Az Uncle emberét. Annak ellenére, hogy nem mindennap látjuk egymást, teljes mértékben számíthatok rá, jó tudni, hogy ő is ott lesz, ha valami baj történne. Természetesen az első fesztiválomat is meg kell említenem, ahol az egyik legjobb barátommal tomboltuk végig az egész hetet, táncoltunk, énekeltünk, s mindennap végére rendesen elfáradtunk. Ezenkívül levágattam a hajam, lett egy új telefonom, elindult a blog Youtube csatornája, s jelentkeztem a Digital Divas-ra is. Hajrá szeptember, én kész vagyok! 


Ti milyen nyarat tudhattok magatok mögött? 
Szeretettel,
Panka 

8 megjegyzés:

  1. Panni nagyon jó ötletet adtál egy bejegyzéshez. A válaszomat inkább majd abba írom bele. :) Ha gondolod majd olvasd el! ♥

    VálaszTörlés
  2. Gratulálok a csodás nyárhoz, még sok ilyet kívánok neked! Kellemes sulikezdést! ^^

    VálaszTörlés
  3. Tényleg eseménydús nyarad volt, a képeid pedig gyönyörűek! :) Jól megnőhettek már a kis oroszlánok, mi még május elején simiztük meg őket, amikor még egészen picik voltak, de ezen a képen az akkori méretéhez képest egyenesen hatalmas lett a "csöppség"! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívesen megnézném őket még egyszer, hogy most mekkorák lehetnek! :)

      Törlés