Hirtelen nem is találok szavakat, nem tudom mivel kezdjem a mondókám, hiszen annyi mindent szeretnék írni ebben a pillanatban, olyan sok mindenről szeretnék szót ejteni. Bevallom őszintén, elfelejtettem a blogszületésnapot. Teljesen kiment a fejemből, talán az év eleje miatt, talán a szeleburdiságom az oka neki, vagy az, hogy nem karikáztam be neonpink tollal a naptáramban szeptember 7.-ét, a Panka's beauty blog negyedik születésnapját. Igen, négy évesek lettünk! A blog, és vele együtt én is, az a korszak, amin együtt mentünk keresztül. Visszanéztem a tavalyi bejegyzést is, amiben arról az egy évről beszéltem, s megmutattam Nektek azt a kis sarkot, ahol a posztok többsége készült. Jelenleg is ugyanott ülök, csak épp a karácsonyi világításom nincs felkapcsolva, ami belegondolva elég nagy hátrány, hiszen elég sok karaktert félreütök a laptop klaviatúráján. Azóta annyi minden megváltozott, annyi minden történt, jó volt egy icipicit nosztalgiáznom, s elolvasnom azt a pár sort. Sajnos ebben az évben sokkal kevesebb írás született, aminek az okát nem tudom megmondani Nektek, én magam sem tudom miért történt ez. Pedig a lelkesedésem ugyanolyan, mint ezelőtt, ugyanúgy újabb, s újabb kihívások elé állítom magam, ha a blogról van szó, dédelgetem Őt, szeretem. Szeretlek Titeket is kedves Olvasóim, hiszen nélkületek nem tarthatnék itt, ahol most vagyok. Minden egyes kommentért hálás vagyok, minden egyes e-mailen elmosolyodom, s ha nem is válaszolok azonnal, higgyétek el, eszemben vannak a levelek! Nagyon szépen szeretnék megköszönni mindent, amit tőletek kaptam, s remélem, Ti is ugyanúgy éreztek a blog iránt, mint a kezdetekben.
S ha már születésnap, lufik, s természetesen rózsaszín cupcake, unikornisos gyertyával, mint a mesefilmekben.
Szeretettel,
Panka
Boldog blogszülit és még sokat! <3
VálaszTörlésNagyon hangulatosak lettek a képek, mint mindig!
Köszönöm Nóri! ♥
TörlésBoldog blogszületésnapot *-* Nagyon tetszik, hogy lufis és cupcake-es képeket készítettetek az alkalomra! :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen! :)
TörlésSok-sok Blogszülinapot még! :)
VálaszTörlésKöszönöm! :)
TörlésBoldog Blogszületésnapot! <3
VálaszTörlésPuszi,
Chloe
Köszönöm kedves Chloe! ♥
Törlésboldog szülinapot!
VálaszTörlésKöszi Kinga! :)
TörlésNagyon boldog blogszülinapot kívánok Panni és gratulálok ehhez a szép 4 évhez! :) még sokat... :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen Dóri! :)
TörlésBoldog Blogszülinapot Pónilány! ❤
VálaszTörlésKöszönöm Eleni! ♥
TörlésImádom ezt a fotósorozatot, olyan szép vagy a képeken. Boldog 4. szülinapot! :*
VálaszTörlésKöszönöm Edina! :*
TörlésNagyon boldog blogszülinapot! Remélem sokáig szórakoztatsz minket! sok puszi :*
VálaszTörlésNagyon igyekszem fenntartani az érdeklődést! :)
TörlésNagyon boldog blogszülinapot!! ♥ Nagyon szép vagy a képeken!!
VálaszTörlésKöszönöm! ♥
TörlésKedves Panka! Gratulálok a blogodhoz, és a négy évi kitartáshoz is! Te vagy az egyik kedvenc magyar bloggerem. :) Csak így tovább!
VálaszTörlésNiki (Nik's Box)
Ez igazán elismerő Niki, köszönöm szépen! :)
TörlésNagyon Boldog Blogszülinapot! :)
VálaszTörlésImádjuk a blogod!!!! ♥
Köszönöm Gabi! ♥
Törlés♥♥♥
VálaszTörlés♥
TörlésBoldog Blogszülinapot! :-)
VálaszTörlésKöszönöm szépen! :)
Törlés♥♥♥♥
VálaszTörlésHepi börszdéj! :DDD
VálaszTörlésPusza: Reni
Tenk jú Reni! :)
TörlésBoldogot idén is :)))))
VálaszTörlésKöszönöm szépen! :)
Törlés