2015. augusztus 30.

Back to school week '15 | 3 outfit évnyitóra - videóval


Sziasztok!

Az évnyitó egy fontos esemény szerintem minden iskola életében, szerencsére nálunk minden évben rövidre fogják, s nem fecsérelnek el két, akár három órát, hogy az összes tantestületi tag megtarthassa a beszédét. Régebben sosem rakták egy napra a hivatalos kezdéssel, mindig külön időpontot választottak neki. Ez annyival volt szerencsésebb, hogy nem kellett végigfeszengeni négy teljes órát fekete - fehér szettekben, s ennek fényében szerettem volna 3 olyan outfitet megmutatni Nektek, amik kényelmesek, akár a mindennapokra is hordhatók, viszont teljesen megállják a helyüket egy-egy iskolai ünnepségen. Személyes kedvencem az első összeállítás, talán az ezüst topánka, talán a fehér chiffon blúz miatt, nem tudom megmondani miért szerettem bele. Ennek ellenére a másodikat nevezném a legnőiesebbnek, egy szoknya viselése számomra ezt szimbolizálja. Az utolsó lett a leghétköznapibb, ebben a szettben az olyan lányokra gondoltam, akik nem szeretik túlbonyolítani a dolgokat, s a legegyszerűbb darabokból hozzák ki a legtöbbet. Ez pont olyan lett!

Az összes ruhadarab - F&F

Blúz - H&M
Szoknya - Stradivarius
Topánka - F&F


Nektek melyik a kedvencetek?
Szeretettel,
Panka

34 megjegyzés:

  1. A harmadik a kedvencem. :) Nagyon jól áll az a frizura.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azóta sokszor hordtam így a hajam, nagyon megszerettem! :)

      Törlés
  2. Nekem is a harmadik! Tényleg annyira jó ez a haj. :) És megkérdezhetem honnan a cipő? :)

    VálaszTörlés
  3. Nekem is a harmadik tetszik a legjobban! (-: Jól áll ez a laza stílus Neked, no meg én leginkább azzal azonosulok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, én is kényelmesen éreztem magam benne! :)

      Törlés
  4. Nekem a második a kedvencem, az a blúz csodás! Az elsőben a loafer, a harmadikban pedig nekem is a hajad tetszik legjobban :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindegyikben találtál egy magadnak legjobban tetsző motívumot! :)

      Törlés
  5. Nekem a második a kedvencem. :) De mindegyik csinos. :)

    VálaszTörlés
  6. A második a kedvencem, szuperül összeválogattad, különösen tetszik a lapos talpú cipő ( látom nem csak én vagyok képtelen magassarkúban végigbucskázni a suli ;) )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sosem értettem azokat a Lányokat, viszont vannak, akik nagyon szépen sétálnak benne! Én sosem lennék rá képes.

      Törlés
  7. A második lett a kedvencem, nagyon csinos vagy :)

    VálaszTörlés
  8. Nekem a második a kedvencem, nagyon csinos vagy :)

    VálaszTörlés
  9. LOVELY AND CALM
    http://melodyjacob1.blogspot.com/2015/08/sultry-smokey-eyes.html

    VálaszTörlés
  10. csudiszép a második, az lett a kedvencem!:) a blúzt mostanában vetted? remélem igen, mert én is beszereznék egy ilyen szépséget:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos lassan két éve került hozzám az a blúz, de hátha lesz a H&M kínálatában valami hasonló! :)

      Törlés
  11. Ha évnyitóm lenne, egyértelműen a másodikat választanám, stílusilag viszont a harmadik áll hozzám a legközelebb *-*

    VálaszTörlés
  12. Hogy változik a világ...
    Anno engem az első és harmadikkal tutira hazazavartak volna az iskolából, hogy öltözzek fel tisztességesen. Kötelező volt a rendes fehér blúz és a térdig érő szoknya. Hogy idézettel éljek "Csak semmi divatolás"

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem azzal, hogy valaki nadrágban jelenik meg egy évnyitón semmi probléma nincsen, ugyanúgy elegánssá lehet tenni egy blúzzal, a kiegészítőkkel. Lehet, a harmadik nem minden iskolában lenne kompatibilis, de szerettem volna egy lazább szettet is mutatni.

      Törlés
  13. Nekem is a harmadik a kedvencem, nagyon tetszik!:) Bár nekünk nincsen évnyitónk, csak egy kb 10 perces rádiós beszéd az igazgatótól, viszont a négy osztályfőnöki után megtartják az órarend szerinti óráinkat:D

    VálaszTörlés
  14. Nekem mindenik tetszett,de főleg az első,viszont a harmadikat akármikor szívesen kivenném a szekrényől:)

    VálaszTörlés
  15. Nagyon erős a mezőny, de azt hiszem, az első nyerte nálam a versenyt. :)

    VálaszTörlés
  16. Thanks for sharing, nice post!

    Đến Casanova đây là cafe tổ chức sinh nhật tphcm cực lý tưởng hay cafe san vuon dep o sai gon bạn không nên bỏ qua hay bạn muốn học bài thì cafe hoc bai cực thú vị đấy hay quán cafe view dep bạn không nên bỏ qua hay quán cafe có đàn piano ở tphcm siêu lãng mạn hay casanovacafe là 1 trong quan cafe gia re bạn nên đến 1 lần, hay tổng hợp những quán quan cafe de thuong hay những quán quan cafe nho xinh đến là mê hay quán cafe độc đáo sài gòn không đụng hàng hay casanova là quán cafe wifi mạnh thích hợp để làm việc hay cafe sang chanh bạn nên trải nghiệm hay quán cafe độc lạ ở tphcm cực đẹp hay quán cafe có bánh Pizza cực ngon ăn là nghiền hay đây là cafe nhac acoustic sai gon cực lãng mạn hay may dua vong giúp bé ngủ ngon hay đây là quán cafe dành cho những người thất tình hay đây là quán cafe phong cách lạ bạn nên đến hay đây là quán cà phê có chỗ chơi trẻ em hay bạn muốn hội họp thì đây là quán cafe có máy chiếu ở tphcm cho bạn làm việc.

    VálaszTörlés