A mai személyes bejegyzés kiegészítője ez a szám, szóval ha van kedvetek, kapcsoljátok be mellé, sokkal jobban átjön majd a hely, a nap hangulata.
Pontosan egy hete szombaton felkerekedett a kiscsalád, s reggel 7 óra körül már a kocsiban ültünk útban Gyöngyösre, kis oroszlánokat simogatni. Előtte természetesen meg kellett állnunk a mekiben reggelizni egyet, a tojásos McMuffinnál nem tudom van-e finomabb dolog, minden egyes nap képes lennék azt enni. Miután mindenki készen állt kezdődhetett a körülbelül másfél órás autós journey, amit sikerült végigaludnom. A bejáratnál vettünk egy tálka málnát, s miután a jegyünk is megvolt beálltunk a már akkor hosszú sorba, hogy mi is közelről láthassunk egy kis kölyköt. Amikor kihozták őket a gondozóik egyből felébredtek, játszadoztak, fújtattak, nagyon játékos pillanatban kaptuk el a kicsikéket. Sajnos nem lehettünk bent sokat náluk, rengeteg ember várt még arra a pár percre, hogy megsimogathassák a kis(nagy)cicákat, de így sem mondhatom mindennapi élménynek, egészen érdekes, hogy elmondhatom, 5 centire voltam egy oroszlánkölyöktől.
Szeretettel,
Panka ♥
szia!
VálaszTörlésnem teljesen illik a postodhoz, de meg tudnád mondani hol vetted az órádat? olyan régóta szemezek már vele, mert klasszikus, időtálló darabnak tűnik. előre is köszi:))
Én nagyon szeretem ezt az órám, Daniel Wellington! :) https://www.danielwellington.com/global/classy-sheffield-26mm
Törlésigen, azt láttam hogy Daniel Wellington, csak nem tudtam hol csaphatnék le rá:) köszönöm a linket!:)
TörlésNagyon szívesen! :)
TörlésJajj de édesek*-* Nagyon kis cuki poszt lett Pannus!^^
VálaszTörlésxx Brigi
Köszönöm Brigi! :*
TörlésHát haláliak! Az oroszlán a kedvenc állatom, szóval különösen felfogult vagyok velük.:)
VálaszTörlésIrány Gyöngyös! :)
TörlésJaj, ez annyira jó lehetett!! (-: Olyan tényleg, mint egy macska. :D
VálaszTörlésKiscicák voltak! :)
Törlésannyira kis cukiik. :) tavaly nekem is volt szerencsém kölyköket simogatni. :)
VálaszTörlésOlyan aranyosak! :)
TörlésDrága Panni!
VálaszTörlésNéhány hónappal ezelőtt véletlenül bukkantam rá az oldaladra és nagyon megtetszett. Azóta rendszeresen figyelemmel követem az irományaid. Nagyon tetszik ez a könnyed nőies vonal amit képviselsz, szerintem nagyon illik hozzád. Legyen szó élménybeszámolóról, saját gondolatokról, outfit vagy smink bejegyzésekről mindig igényesek, és az írási stílusod tökéletesen kiegészíti a blog témáját. A fotók pedig különösen motiválóak. ^^
Szeretettel, L.
Kedves Lucinda!
TörlésNagyon szépen köszönöm ezeket a szavakat, hirtelen nem is tudom megfogalmazni a mondandómat, pedig annyi dolog lenne, amit írhatnék. Örülök, hogy itt vagy! ♥
Itt én is voltam, osztálykirándulni! Jaj, istenem annyira kis cukik a kis "cicák"! ♥
VálaszTörlésTe mikor voltál? :)
Törlés