2015. július 18.

Pixibag | Festival edition - videóval


Sziasztok!

Mikor megláttam milyen édes kis tornazsákban érkezik majd a júniusi Pixibag, egyből tudtam, hogy meg kell rendelnem, tökéletes kezdés lesz a meglepetésdobozok világában, ugyanis ez volt a legelső alkalom, hogy rászántam magam. Néha elszomorodtam milyen szuper termékek rejtőztek egy adott hónap dobozában, néha viszont örültem, hiszen nem nyerték el a tetszésem. Most úgy gondoltam próba szerencse, meglátjuk mi sül ki belőle! :) Az első reakciómat is le szerettem volna kapni, így egy videó is érkezik ehhez a bejegyzéshez, amiben kicsit sokszor hangzik el a szóval, és az izgalmas szócska, nagyon furcsa volt beszélni is, bele kell rázódnom ebbe a médiába is. A termékekről nem írok bővebb információt, hogyha valamire kíváncsiak lennétek nyugodtan jelezzétek, úgy tudom majd miről is érdemesebb posztot kirakni. Összességében tetszik ez a csomag, habár az Aussienál szinte teljesen biztos voltam benne, hogy szárazsampont kapunk majd, ennek ellenére egy teljesen más funkciót ellátó hajformázó került bele..


Nektek hogy tetszik ez a doboz?
Szeretettel,
Panka

15 megjegyzés:

  1. Jaaj nagyon aranyos " kis " videó lett! Ha van kedved csinálj máskor is ilyen beszélős videót , én szívesen megnézném / meghallgatnám. :))
    Puszi Panni!
    Bianka

    VálaszTörlés
  2. Nagyon várom a további videóid Pónilány, üde színfolt lennél, tökéletes minőségű és igényes felvételekkel <3

    VálaszTörlés
  3. Szívesen néznék én is több videót tőled!:) Puszi!

    VálaszTörlés
  4. Én is szívesen néznék tőled még több videót! ;)

    VálaszTörlés
  5. Szerintem is aranyos a videó, nekem is nagyon tetszett!! (-: És a Pixibag is, én is megrendeltem. Azt hittem, a hátizsák gagyibb lesz, de nagyon tetszik! És igen.. Az Aussie termék kicsit csalódás, mert sima hajra nem igazán használható. :D Sokkal jobb lett volna a szárazsampon, és valljuk be egy fesztiválon praktikusabb is, mert ott kissé bajosabb hajat mosni. (-:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Ugye? Bennem is pont ezek a gondolatok merültek fel, bár több szavam nem lehet a csomagra.

      Törlés
  6. Én is megvettem a Pixibag festivált, nekem bejött a csomag, és használom is belőle a tartalmát.! A kézfertőtlenítő elég furi, zöld tea illatú az enyém, de nem is ezzel van a gondom, hanem amikor megszárad "felgöngyölödik" a fertőtlenítő, minta hámlana bőröm, vagy csak az enyém ilyen? Aussie termék csak pici kicsi hullámot csinál az én szög egyenes hajamra. De a többi termék egyébként jó! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is zöld teás jutott, nekem nem lett olyan, nagyon tetszik. Eddig Oriflamet használtam, az olyan érzés volt, nintha bevonatot képezne a bőrön, ez nem olyan. Kb egy borsónyit használok.

      Törlés
    2. Szerintem ezek a kézfertőtlenítők épphogy csak egy nagyon minimális koszrétegre vannak kifejlesztve, sajnos egy kézmosást nem tudnak helyettesíteni. Egyébként ez a probléma már nálam is felmerült, bár nem ennél, hanem a Baleásnál.

      Törlés
  7. Már bánom hogy nem rendeltem meg. :) :) Nagyon jó dolgok voltak benne.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem is elég jó csomag lett! :)

      Törlés