Sziasztok!
A Manikűrvadász immár a 18. alkalommal kerül megrendezésre, s minden egyes bejegyzés írása közben rádöbbenek milyen sok idő telt el a kezdetek óta, mikor a második fordulóra jelentkeztem, több, mint két éve. Még mindig ugyanolyan izgalommal várom a párok sorsolását, most Nikkinek volt szerencséje ehhez a feladathoz, hogy én kitől vadászhatok, s ki választ majd az én manikűrjeim közül. Jelen esetben Andi blogjáról válogathattam, és nem fogok túlozni ha azt mondom, legalább 10 lakkozását lementettem a kedvenceim közé, viszont mikor újra átnéztem őket, rájöttem, hogy én teljesen mást szeretnék készíteni. Megnyitottam a blogját, s a főoldalon a szemem elé került ez a flamingós minta, tudtam, ez az, amit kerestem, ezt szeretném én is megvalósítani. A fő árnyalatokat megtartottam, viszont a nyomdalemezek hiányában szabad kézzel festettem meg ezt az elég kezdetleges flamingót, de összességében tetszik a végeredmény.
Már nagyon kíváncsi vagyok a többiek alkotásaira is!
Szeretettel,
Panka
Csodás, mint mindig :)
VálaszTörlésKöszönöm Eleni! :)
Törléselképesztően cuki :D annyira Pannis ez a manikűr :D
VálaszTörlésIgyekeztem átPannisítani! :)
TörlésDe éééédes :)
VálaszTörlésKöszi! :)
TörlésImádom! :) Mostanában teljesen flamingómániás lettem. :D
VálaszTörlésLáttam ám Instagramon! :)
TörlésNagyon szép lett a flamingód, tetszik az összhatása is, nagyon vidám! :))
VálaszTörlésKöszönöm! :)
TörlésAnnyira cuki ez a flamingó és olyan szépek a színek! Tetszik, hogy pasztell irányba mentél el :)
VálaszTörlésKöszönöm Nóri! :)
TörlésJujj nagyon szép lett, csodaszép mint mindig! :)
VálaszTörlésEz igazán kedves tőled, köszönöm! :)
TörlésNagyon szép lett, ügyes vagy, hogy kézzel festetted a flamingókat! Különösen tetszik az a kisebb káosz az asztalodon, mintha magamat látnám :)
VálaszTörlésEgy-egy lakkozásnál mindig ekkora káosz kerekedik, csak úgy a semmiből. Köszönöm szépen! :)
TörlésNagyon szép lett! :) Andié is nagyon tetszik.
VálaszTörlésTökéletes inspiráció volt! :)
TörlésCsodás lett, nagyon tetszenek a színei! (-:
VálaszTörlésKöszönöm szépen! :)
TörlésCsodás lett :)
VálaszTörlésKöszi Fanni! :)
Törlésnagyon jó lett :)
VálaszTörlésÖrülök, hogy így gondolod! :)
TörlésNagyon cuki! :)
VálaszTörlésKöszi! :)
TörlésPicit jobban örültem volna, ha kivágsz a képből, és közelebbről, nagyobban látszik maga a manikűr, de így kissé távolról is tetszik. :)
VálaszTörlésLegközelebb jobban figyelek majd! :)
TörlésNagyon tetszik:)!! a kisujjadra milyen lakk került?
VálaszTörlésKöszönöm! :) Egy H&M-es menta lakkra kentem fel a Gabrini Confetti 121-es lakkját, elég noname, és büdi, de olyan szép a végeredmény.
TörlésDe aranyos lett*-*
VálaszTörlésKöszi! :)
TörlésNagyon szép flamingó! :) Tetszenek a színei. Nagyon szép lett! :)
VálaszTörlésKöszönöm Julcsi! :)
TörlésNagyon szép lett :)
VálaszTörlésKöszönöm! :)
TörlésNagyon jópofa az a flamingó :D Szép manikűr :3
VálaszTörlésKöszi Ciska! :)
TörlésIgazi Pannis verzió, nagyon szép lett :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen! :)
TörlésNekem is tetszik. :)
VálaszTörlésEnnek örülök! :)
TörlésJaj Panni, nagyon tetszik a manikűröd! A színek olyan jól összeillenek! :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen Dóri! :)
Törlés