2015. július 29.

Hajsztori | Rövidebb, de egészségesebb


Sziasztok!

17 év egyoldalú táplálkozása, s az ezzel kihagyott vitaminokról való megfeledkezés vezethetett talán el ideáig, hogy le kellett vágni a hajamból nagyjából 7 centimétert. Az egész csak egy egyszerű beszárításnak indult, hiszen magam sem tudtam milyen rossz állapotban vannak a hajszálaim, hogy nem nőnek tovább, mert nincs elég tápanyag a szervezetemben ahhoz, hogy hosszú, de legfőképp egészséges hajkoronával büszkélkedhessek. Van egy szuper fodrász barátunk, akihez az elmúlt tíz évben jártunk, de ők nyugodtabb életre vágytak, s egy hirtelen döntés után a fővárosból leköltöztek a Balaton mellé. Természetesen ezt a távot nem igazán költséghatékony minden harmadik hónapban megtenni, de a múlt héten Anyukámmal úgy döntöttük meglátogatjuk őket. Már az elején megjegyezte mennyivel kevesebb hajam van, mennyire fénytelen, sokkal szárazabb, mint volt. Akkor kezdtem el gondolkodni, hogy tényleg ennyire rossz állapotban lenne? Talán a vasalás, talán az új sampon miatt? Viszont ahogy elkezdtünk beszélgetni erről a témáról, szinte teljesen biztos lettem benne, hogy nem a külső tényezők tehetnek róla, hanem a már fent említett vitaminhiány. Így muszáj volt olló után nyúlnia, s levágni a hajamból a kivékonyodott, károsodott részt. Szóval, most új fejezet előtt állok, keresem a megfelelő hajvitamint, amit már Facebookon is kérdeztem Tőletek, s megannyi tipp érkezett, amit itt is szeretnék megköszönni! :) A bejegyzésnek erre az alkalomra vége, de abban biztos vagyok, hogy néhány hét / hónap múlva beszámolok majd még az állapotról.


Most pedig szurkoljunk a hajamnak!
Szeretettel,
Panka

18 megjegyzés:

  1. Még így is elég hosszú, és jól is áll Neked:)
    De drukkolok a hajadnak :)

    VálaszTörlés
  2. Csatlakozom az előttem szólóhoz, szerintem is szép hosszú még így is. Nem rég volt egy hajas bejegyzésem (az Aussie Miracle Beach Waves hajformázóval kapcsolatban), és a fotók elkészítése után szembesültem csak igazán azzal a problémával, hogy mennyire egészségtelenek a hajvégeim...legalább 10 cm-től kellene megszabadulnom (az elvakult hajnövesztés miatt kerültem a fodrászok ollóit, pedig tudom, hogy ennek így semmi értelme). :( Viszont ennyit mindenképp áldoznom kell nekem is a hajam egészségének oltárán, így hamarosan felkeresem a fodrászomat. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Helyes döntés, a fodrászunk nagyon sokat segíthet nekünk! :)

      Törlés
  3. Én mindenképpen azt ajánlanám, hogy látogasd meg a háziorvosodat is, egy teljes vérkép nem árt, hiszen nem csak a hajunknak árthat a vitaminhiány. Az eredmény alapján kell, hogy tudjon ajánlani olyan készítményt, ami Neked megfelelő lesz.
    Nagyon szép még így is a hajad. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a tippet Ági, mindenképp számításba veszem ezt is! :)

      Törlés
  4. Így is hosszú a hajad, nekem is kb. ekkora. :)
    Szerintem nem fogod megbánni, hogy levágadtad, hisz most biztos nagyon könnyednek, élettel telinek érzed. Szurkolok, hogy szépen rendbe jöjjön. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, tényleg ez az érzésem vele kapcsolatban! :)

      Törlés
  5. Szerintem így is nagyon jól áll Neked! Nekem is ez volt a gondom, de a festés még sajnos nehezített rajta és nekem 20 centit kellett levágni a hajamból év elején, én azzal vigasztaltam magam, hogy úgyis visszanő gyorsan. De hogy ezen még többet segítsek JutaVit hajkapszulákat szedtem és az nekem sokat segített!☺

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon jól áll ez a haj is Brigi! Köszönöm a tippet! :)

      Törlés
  6. Írtam a facebookon is, mennyire jól áll Neked, és így valóban sokkal dúsabbnak tűnik! (-: De mivel magam is hajnövesztésben vagyok hasonló okok miatt, teljesen megértelek.... Nem vagyok egy "bionóm" ember, de..... Nekem fenékig érő hajam volt, és sajnos a vegyi hajfestékek tették ugyanígy tönkre, hogy vállig érőre kellett vágni..... Elvékonyodtak a szálak, nagyon csúnya volt...... Felül rendben volt, de a legalja szinte pár szál volt. Aztán két évig nem festettem be semmivel, csak ápoltam, és végül a henna mellett kötöttem ki, aminek ugyebár a színe talán nem mindenkinek felel meg, az én sötétbarna hajam olyan rozsdás gesztenye színű lett, de azóta sokkal egészségesebb. (-: Ez most onnan jutott eszembe, hogy Neked is mintha utána ment volna tönkre, hogy elkezdted néha festeni, mert sajnos én is olyan festékeket használtam, amikre azt írták igen kímélő, és márkás is volt, és mégis........

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, a festés is biztos benne volt, hogy ilyen állapotba került a hajam. A hennához lehet egyszer még visszatérek, szerettem azt a színt! :)

      Törlés
  7. Én is nemrég voltam fodrásznál, mivel nagyon (kb. 8cm) el volt töredezve és le kellett vágni. A fodrász mondta, hogy hajvégápolót használjak, de nem tudom, hogy melyik lenne a legjobb. Segítenél? (zsíros hajtípusom van)

    Puszi, Szimbeauty

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én az Avon argánolajas hajvégápolót nagyon szerettem, viszont a kókuszolajról is sok jót hallottam! :) Ami, ha hajápolási termék nem is válna be, elhasználhatod a konyhádban.

      Törlés
  8. Kettő tipp és nem mondok többet: nekem beváltak - Panthenol hab (igen, az égésre való) és a ricinusolaj :) Írtam erről posztot is. Hidd el, ha nekem egy műtét/vérkészítmény/antibiotikum/gyulladás kombó után hatott, neked is fog ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Panthenol hab? Még sosem hallottam róla, hogy segített volna a hajon! :) Köszönöm szépen a tippet!

      Törlés
  9. Kedves Panni,

    tudom, hogy a post júliusi és azóta is nagyon szép a hajad, de hátha még nem találtad meg: a legjobb vitamin, amivel valaha találkoztam, a DM saját márkás Das Gesunde Plus Haar vital komplex vitaminja. Elképesztően olcsó és sokkal több vitamin is van benne, mintha vennél egy doboz cinket. :)

    VálaszTörlés
  10. Thanks for sharing, nice post!

    Giúp các mẹ giải đáp thắc mắc cách trị giun kim ở trẻ em không hay trẻ bị ho thì trẻ mấy tuổi thì tẩy giun hay trẻ bị viêm phế quản với trẻ 5 tháng tuổi biết làm gì như thế nào hay trẻ mấy tháng mọc răng có tốt cho trẻ không hay bổ sung vitamin d cho trẻ sơ sinh bật máy lạnh máy quạt hay không hay thực phẩm giàu sắt hay có nên cho trẻ ngồi xe tập đi hay cách chữa nấc cho trẻ sơ sinh không bật đèn sáng thì có nên băng rốn cho trẻ sơ sinh khi ngủ hay bé 9 tháng chưa mọc răng bằng mật ông hiệu quả hay có nên dùng miếng dán hạ sốt cho trẻ hay không hay ngậm vú giả trẻ em thì tham khảo có nên cho trẻ ăn nước xương hầm hay không hay có nên nêm gia vị cho bé ăn dặm hay không hay mua hàng giá rẻ trực tuyến trên ebay thì tham khảo mua hàng trên ebay hay cháo hạt sen ngon cho trẻ với cháo hạt sen cho bé tốt nhất ăn dặm hay sóng wifi có ảnh hưởng đến trẻ sơ sinh không hay nao tre ko hay trẻ chậm mọc răng phải làm sao có sao không hay trẻ 5 tháng tuổi ăn được hoa quả gì có sao không.

    VálaszTörlés