Ha a jövőheti, előrehozott angol szóbelin túl leszek, már hivatalosan is kezdődhet az idei nyár. Talán emiatt nem érzem még magam annyira szabadnak, tudom, hogy van még elintézendő dolgom, s nem állhatok meg egy pillanatra sem. Ennek ellenére az egész hetem sorozatnézésből, barátnőzésből állt, de ezeket úgy kívántam már. Nem számít, ha este 11 körül érek haza, hiszen másnap nem kell korán kelnem, nincsenek iskolai kötelezettségeim egészen szeptemberig. Mint minden nyáron, ezen is kitűztem magam elé pár célt, amit ezalatt a pár hónap alatt szeretnék megvalósítani, mind a bloggal kapcsolatban, mind a mindennapi életben is. Ezek közé tartozik a felsőfokú nyelvvizsga, s az angol mellett a németemre is rá kellene erősíteni. A terveimben szerepel még egy edzőtermi bérlet beszerzése is, ha már a télen nem volt elég akaraterőm hozzá, s nem lett "bikinibodym". Persze e mellé társul egy egészségesebb étkezési forma is, ami mostanában a csapból folyik, tudom, de ha szívesen olvasnátok az én tapasztalataimról majd, csak írjátok meg.
Ujjatlan / Stradivarius
Rövidnaci / New Yorker
Papucs / H&M
Szeretettel,
Panka ♥
szia!:) milyen rúzs van rajtad a képeken? nagyon szép a színe! :)
VálaszTörlésA kedvenc rúzsom, Bourjois Prune Afterwork névre hallgat, a Rouge Edition kollekcióból.
TörlésTökéletes szett, a rúzs pedig nagyon dög. :*
VálaszTörlésKöszönöm Nóri! :*
TörlésGyönyörű outfit, és csodás a rúzsod! Csodás nyarat neked is! *-*
VálaszTörlésKöszönöm Judy! ♥
TörlésNagyon szuper ez a naci, és a papucs is tetszik, én is szeretnék még valami hasonlót valami jó színben, pl piros vagy korall :D wow az tök jó lenne.. most azt hiszem megyek is utánajárok, hol szerezhetek!
VálaszTörlésKöszönöm Rita! :) Szerintem a Birkenstocknál 100%, hogy találsz, habár az így a nyaralás előtt lehet túl nagy beruházás lenne.
TörlésNagyon csinos ez a szett, és a rúzs nálam is nagy kedvenc lett - remekül áll neked! :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen! :)
TörlésAtyám, gyönyörű az a rúzs *.*
VálaszTörlésÉn is imádom! ♥
Törlés