Sziasztok!
A magyar költészet napján, amit minden év április 11-én, József Attila születésnapján "ünnepelünk" úgy gondoltam nekem is muszáj megosztanom Veletek azt a költőt, akinek költeményei minden alkalommal elvarázsolnak, akinek egy-egy verséből pár sort néhányszor már írtam a Facebookos posztjaim képaláírásaként, akinek a művei itthon sorakoznak szépen, hatalmas kötetekbe rendezve.
Csokonai Vitéz Mihály ♥
A reggelről
Már alélva pislog szép fénye azoknak
Az éjjel szikrádzva égő csillagoknak.
Bíbor pompájokkal már mindjárt elhalnak
Felébredésére a piros hajnalnak,
Mely már mosolyogván a nagy hegytetőkre,
Napkeleti gyöngyöt hint a zőld mezőkre.
Az ég alját piros bársonnyal prémezi,
S aranyos csipkékkel körűl övedezi.
Szép bársony burkokból kihívja azokat
Az estve még félig bimbó virágokat,
Amelyek kitárván szagos kebeleket,
Béfűszerszámozzák az egész vidéket.
Melyet hűs szárnyokra szedvén fel a szelek,
A kies vőlgyeket bényargalják velek,
Sőt a forrást fedő bokrokra leszállnak
És egy fűszerszámos templomot csinálnak,
Amelynek pirosló rózsából rakatott
Oltárára hint le a hajnal harmatot,
Melyen asztag temjént gyújtván fel a szelek,
Az egész szent helyet béfüstölik velek;
Melynek az ambránál éltetőbb illatja
Ártatlan érzéssel a lelket elhatja.
Erre a madarak koncerti zengenek,
S a lélekben egy szép érzést teremtenek.
A szelek is áldó éneket suttognak,
S rá tisztelő fővel a fűvek hajlognak.
Az éjjel szikrádzva égő csillagoknak.
Bíbor pompájokkal már mindjárt elhalnak
Felébredésére a piros hajnalnak,
Mely már mosolyogván a nagy hegytetőkre,
Napkeleti gyöngyöt hint a zőld mezőkre.
Az ég alját piros bársonnyal prémezi,
S aranyos csipkékkel körűl övedezi.
Szép bársony burkokból kihívja azokat
Az estve még félig bimbó virágokat,
Amelyek kitárván szagos kebeleket,
Béfűszerszámozzák az egész vidéket.
Melyet hűs szárnyokra szedvén fel a szelek,
A kies vőlgyeket bényargalják velek,
Sőt a forrást fedő bokrokra leszállnak
És egy fűszerszámos templomot csinálnak,
Amelynek pirosló rózsából rakatott
Oltárára hint le a hajnal harmatot,
Melyen asztag temjént gyújtván fel a szelek,
Az egész szent helyet béfüstölik velek;
Melynek az ambránál éltetőbb illatja
Ártatlan érzéssel a lelket elhatja.
Erre a madarak koncerti zengenek,
S a lélekben egy szép érzést teremtenek.
A szelek is áldó éneket suttognak,
S rá tisztelő fővel a fűvek hajlognak.
Legyen csodás napotok!
Panka
Nagyon szép a vers és a képek is varázslatosak! ♥
VálaszTörlés♥
TörlésCsodálatos ez a bejegyzés. :)) Imádom a verset, és a képeket is! :*
VálaszTörlésKöszönöm szépen! :)
TörlésVarázslatosak ezek a fotók Panni! Nem bánod ha lementem őket? Természetesen saját célra, ezeknek a könyves képeknek a falamon a helye, és könyvjelzőnek is tökéletesek lesznek! :)))
VálaszTörlésKöszönöm, Zitu! Természetesen, számomra lenne öröm! ♥
TörlésCsokonai♥!!!!
VálaszTörlésSzeretjük, imádjuk!!
Törlés<3 <3 <3 Szerintem mi sok mindenben hasonlíthatunk. :)
VálaszTörlés♥
Törlés