2015. február 15.

Végtelen remény


Sziasztok!
Egy napfényes vasárnap reggelen a lentről felszűrődő konyhai zajokra ébredni annyira mesébe illő, annyira jó érzéssel tölt el. Kinyitom a szemem, lerúgom magamról a takarót, nyújtózkodom egyet, bekapcsolom a kedvenc számom, (jelenleg ezt, fantasztikus!) s csak fekszem az ágyamban, gondolkodom. A reggel az a napszak számomra amikor összeszedem a fejemben kavargó terveket, ötleteket, miket is szeretnék aznap megvalósítani, ilyenkor dől el az előttem álló órák hangulata. Sajnos a rohanó hét közbeni korai órákban nincs annyi időm, mint így, hétvégente, mégis kell pár percet magunkra szakítani, hogy mosolyogva keljünk fel az ágyunkból. Hogy végig az eszünkben legyenek azok a kedves pillanatok amik az elmúlt időkben történtek velünk. Legyen szó egy Duna-parti sétáról, ahogy napszemüvegben gyönyörködünk a természet szépségében, halljuk a hátunk mögül a pici gyerekek kacaját, amint a szüleik idegeskedve szaladnak utánuk, nehogy elessenek a kis motorjukkal. Egyszerűen csodás. Imádom.




10 megjegyzés: