Sziasztok!
„17 lettél. Nagylány vagy már, viselkedj is úgy, már csak egy év és felnőtt leszel. Használd ki azt az egy évet amíg tudod, de mindent csak ésszel..”
Nehezen jönnek ilyenkor a szavak, hiszen egy év elteltével is ugyanabban a szobában írom Nektek ezt a bejegyzést, veletek telt el ez a 365 és egynegyed nap, kissé meghatónak találom, hisz a szemetek előtt növök fel. Itt a blogon ünnepeltem már kettő születésnapom, most tartjuk a harmadikat, s mégsem érzem azt, hogy valamiből túl sok lenne. Ebben az egy évben is igyekeztem a legjobbat kihozni magamból, új kihívások elé állítani magam, s több kevesebb sikerrel szerintem minden sikerült amit elterveztem. Kissé úgy hangozhat mintha valamiféle évértékelőt tartanék, de egyáltalán nem ez a célom, azt már megtettem január elején. Csak vissza-visszagondolok mi is történt 16 éves koromban, s kijelenthetem, nagyon fontos részei lettetek Ti, és a blog az életemnek. A szokásokhoz híven 17 random dolog rólam, s a mindennapjaimról.
♥ Sokkal kevesebb sminkterméket vásárolok.
♥ Február 21-én megyek nyelvvizsgázni, ó, és előrehozott érettségi angolból, most májusban.
♥ Január óta nem volt rendetlenség a szobámban, egyszer sem!
♥ Még mindig gyönyörű a fehér tulipán, de ez már obsession, az biztos.
♥ Jázikánk!
♥ Mindig is szerettem volna egy kis hörcsögöt háziállatnak.
♥ Fontos szerepet játszik az életemben a 7-es szám.
♥ The Neighbourhood!
♥ Terveim között szerepel a júniusi diákmunka, utána pedig nagy reményekkel belevágnék életem első fesztiválos időszakába.
♥ Nagyon szeretek új betűtípusok után keresgélni, már a 10 leggyakrabban látogatott oldal között is szerepel a dafont.com
♥ Kedvenc csokim az After Eight.
♥ Legalább öt fekete farmer sorakozik a szekrényemben.
♥ Allergiás vagyok a The Body Shop termékeire.
♥ Kedvenc színeim a fekete, fehér, és szürke.
♥ Rengeteget nevetek a Honey Boo Boo-n.
♥ Még nem szedtem le a karácsonyi dekorációt a szobámból, s szerintem nem is fogom.
♥ Jelenleg telefontokokat keresgélek az E-bayen, habár egyetlen egyet sem találtam ami letisztult lenne, és Magyarországra is postáznák. Remélem az Etsy-n találok!
További csodás vasárnap estét Nektek!
Puszi,
Panka ♥
Nagyon boldog születésnapot Panni :-) :-)!
VálaszTörlésKöszönöm! :)
TörlésIstenke éltessen sokáig drága!!!!!!!!!!! :)))))))))))))))))))))))))
VálaszTörlésPusza: Reni
Köszönöm Reni! ♥
TörlésBoldog Szülinapot Panni!!! :) Nem tudom elmondani mennyire tetszenek ezek a képek! *.*
VálaszTörlésEnnek úgy örülök! ♥
TörlésNagyon Boldog Szülinapot Panni.!:))*
VálaszTörlésKöszönöm! :)
TörlésBoldog Szülinapot Panni! :)
VálaszTörlésOlyan jó az első kép! :)
Köszönöm Dóri! ♥
TörlésNagyon Boldog Születésnapot még egyszer Drága Pónilány! Kívánom, hogy minden kívánságod teljesüljön, és gyönyörű lelked ne sérüljön soha <3
VálaszTörlésEleni ♥
TörlésBoldog Szülinapot! :D Nagyon aranyosak voltak azok a pontok. :3 És legalább tudom, nem csak én nézem a Honey Boo Boo-t :D Bár a nevetés mellett sokszor elgondolkodtató dolgok vannak benne. :)
VálaszTörlésA Honey Boo Boo-t nagyon sokan leszólják, de én mindezek ellenére is kiállok mellettük! :)
TörlésBoldog szülinapot! Csodásak a képek:)
VálaszTörlésKöszönöm szépen! :)
TörlésVártam egy ilyen bejegyzést. :) Még egyszer nagyon boldogat. <3
VálaszTörlésBoldog szulinapot! :)
VálaszTörlésKöszönöm! :)
TörlésMég egyszer sok boldog születésnapot Drága Panni!:*♥ És én nekem is az after eight-t a kedvencem!;)
VálaszTörlésKöszönöm Brigi! ♥
TörlésNagyon boldog szülit Panni! :) Az After Eight-es, a fekete farmeres, a Honey Boo Boo-s és a fekete-fehér-szürke dologban pedig hasonlítunk. :)
VálaszTörlésKöszönöm Lujzi! ♥
TörlésNagyon nagyon nagyon nagyon Boldog Szülinapot mégegyszer :))♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥
VálaszTörlés♥
TörlésNagyon boldog születésnapot! :) ♥
VálaszTörlés♥
TörlésDe, tegnap és ma volt rendetlenség a szobádban, MIATTUNK! "milyen jó lenne, ha az egész szoba egy matrac lenne, akárhol aludhatnék"
VálaszTörlésRemélem a 18. szülinapomra átalakítod a szobám!
TörlésNagyon boldog születésnapot kívánok! A képek is nagyon jók lettek :))
VálaszTörlésKöszönöm! :)
Törlésnagyon jó volt olvasni ezeket a random dolgokat, tetszettek :) puszi
VálaszTörlésEnnek örülök, Lilla! :)
TörlésNagyon boldog születésnapot! :) A karácsonyi dekoráció még nálam is kint van, de annyira megszerettem, letisztult és mégis gyönyörű. Szerintem én sem fogom leszedni egyhamar. :)
VálaszTörlésImádom azokat a fényeket! :)
TörlésBoldog szülinapot!:) Minden tiszteletem a Tiéd, hogy nem volt egyszer sem január óta rendetlenség a szobádban, mert nekem azóta csak az van..:DD
VálaszTörlésCsak rá kell venni magad! :D
TörlésNagyon sok boldog születésnapot Neked!! ♥ Nekem az ablakomon van karácsonyi dekoráció évek óta, de nem bánom. :D Nagyon jó volt számomra is ezeket a sorokat olvasni, és a képeken szereplő outfit is annyira tetszik!! (-:
VálaszTörlésKöszönöm! ♥
TörlésBoldog Szülinapot Panniiiii! :)
VálaszTörlésKöszönöm Lexa! :)
TörlésNagyon boldog születésnapot mégegyszer Panni!! ♥
VálaszTörlésBoldog Születésnapot Panni!! Teljesüljön minden álmod!!! Niki
VálaszTörlés♥
TörlésBoldog születésnapot mégegyszer! =) Melyik fesztiválokra szeretnél elmenni? Ha esetleg jössz Soundra és esetleg látsz, kiálts rám! =D ;)
VálaszTörlésMekkora lett volna ha találkoznánk a Soundon! :) De én Sziget párti vagyok! :)
TörlésNagyon boldog szülinapot itt is, és még nagyon sokszor ennyit kívánok! :) A számok meg csak számok, ne is törődj velük: akit az istenek szeretnek, megtartják gyereknek ;)
VálaszTörlés♥
TörlésIsten éltessen! :)
VálaszTörlésKöszönöm! :)
Törlésboldog szülinapot :) csodásak lettek ezek a képek :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen! :)
Törléslovely photos xx
VálaszTörlésThanks dear! xx
TörlésBoldog szülinapot és imádom a lufikat! :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen! :)
TörlésUtólag is boldog szülinapot! :)
VálaszTörlésSzuper képek lettek!
www.stylelounge.me
Köszönöm! :)
Törlés