Sziasztok!
A Manikűrvadász volt számomra az első olyan blogos megmozdulás amiben részt vettem, aminek a második fordulójától kezdve tagja vagyok, s minden egyes alkalommal ugyanolyan izgalommal várom a párok kihirdetését, majd az elkészült manikűröket is. Így ért dupla akkora örömmel, mikor Bella megkért a 15. forduló lebonyolítására, amire teljes szívemből mondtam igent. Azt hiszem az egyik legfelelősségteljesebb eseményeim közé tartozott, nem szerettem volna ha bármi probléma is adódna. Ezt úgy érzem nem teljesítettem 100%-osan, viszont igyekeztem a lehetőségek szerint korrigálni a dolgokat, s remélem Ti ebből nem vettetek olyan sokat észre. Egy szó mint száz, köszönöm szépen a felkérést Neked, Bella!
Jelen esetben én két Lánytól vadásztam, hiszen az egyik botlásomként Bandita nem került bele az eredeti sorrendbe, így kétségbeesetten írtam Bellának, mi is a teendő most. Szerencsére sikerült megbeszélnünk, szóval mind a ketten választunk tőle egy-egy manikűrt. Én egy elegáns, visszafogottabb alkotás mellett tettem le a voksom, amivel már nagyon régóta szemezek, csak eddig sosem jutottam el a megvalósításáig. Mi is lehetett volna jobb időzítés, mint a Manikűrvadász? :)
Páromként pedig Thimmykét kaptam, akinek az összes nyomdás lakkozásával szerelembe estem, viszont ezt a technikát sajnos még nem sikerült elsajátítanom, így egy szabad kézzel készített mű újrateremtésével próbálkoztam, amit nem is igazán lehet kivenni belőle, úgy tűnhet mintha egy teljesen másik manikűr adta volna az ötletet, de nem. Ebben a bejegyzésben található az eredi munka. Talán ebben is tükröződik mennyire várom már a tavaszt, a bőrdzsekis időszakot mikor a napszemüvegem mögül csodálhatom majd a virágzó fákat, s a kedves kis pillangókat.
Nagyon kíváncsi vagyok az elkészült remekművekre!
Puszi,
Panka ♥
Nagyon klasszak! A fekete is és a nude is! :)) Köszönjük a szervezést! :))
VálaszTörlésÉn köszönöm, hogy részt vettetek benne! :)
Törlésszupi :D mindkettő nagyon tetszik!
VálaszTörlésDe jó! :)
TörlésNagyon szép lett mindkettő! :)
VálaszTörlésKöszönöm Ciska! :)
TörlésNagyon szép lett mindkét mani :)
VálaszTörlésKöszönöm! :)
TörlésNem is tudom eldönteni melyik manikűr tetszik jobban! :)
VálaszTörlésAmúgy gyönyörűek a rózsáid!
Én is imádom őket! :)
TörlésAz első manikűr nekem nagyon tetszik *-* Annyi manikűr van nálam is már tervben, ez is a listámon szerepel, olyan különleges!
VálaszTörlésA második pedig nagyon Pannisra sikerült :3
Úgy szerettem viselni! :)
TörlésMindkettő olyan nagyon szép lett!!
VálaszTörlésKöszönöm! :)
TörlésMindkettő gyönyörű, de az első totális szerelem, mintha kovácsoltvas lenne a körmeiden :)
VálaszTörlésPontosan! :)
TörlésNagyon tetszik mindkettő! Köszönjük, hogy megszervezted! <3
VálaszTörlésNagyon tetszik mindkettő! Köszönjük, hogy megszervezted! <3
VálaszTörlésÉn köszönöm! ♥
TörlésCsodálatosak *-*
VálaszTörlésKöszönöm! ♥
TörlésCsodás mindkettő, és a képeidért is odavagyok :-)
VálaszTörlésJajj, köszönöm Katy! :)
TörlésMindkét manikűr csodálatos lett, nagyon ügyes vagy :)
VálaszTörlésKöszönöm! :)
TörlésCsodálatos lett mind a kettő!! :)
VálaszTörlésKöszönöm, Fanni! :)
TörlésKöszönöm, hogy részt vehettem, és azt is, hogy megszervezted ezt a kört!
VálaszTörlésA manik szépek, legjobban a fekete negative space-es tetszett.
♥
TörlésMindkettő csodás lett, de a rózsás mani jobban tetszik:))
VálaszTörlésNekem a másik volt a szívem csücske! :)
TörlésTetszenek, az első picit jobban. :)
VálaszTörlésNekem is! :)
Törlésa második manidba beleszerettem. *-*
VálaszTörlésDe jó! :)
TörlésPanni, a mai nap legszebb perceit szeretném ezúton megköszönni, mert Bellával együtt óriási örömet szereztetek azzal, vadásztatok nálam!
VálaszTörlésA fekete mintás manikűröd valami csoda, a keskeny, elegáns körmeiden úgy mutat a brutálisan gyönyörű minta, hogy én ezt muszáj leszek elkészíteni! :D
A kettes számú manikűr is nagyon tetszik, de az első: SZÍVCSÜCSÖK!
Öröm volt Tőled vadászni! :)
TörlésAnnyira jó mind a kettő, nekem inkább a második a kedvenc! :)
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszik! :)
TörlésNagyon szép lett mindkettő manikűr <3
VálaszTörlésKöszönöm! ♥
TörlésMindkettő szuper lett, nekem a második tetszik egy kicsivel jobban! :)
VálaszTörlésKöszönöm! :)
TörlésGyönyörű lett mindkettő, de hozzám is közelebb áll kicsit a második manikűr. :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen! :)
TörlésAz első is jól sikerült, de a második az abszolút szerelem! <3 És az eredetik is csodásak! *.*
VálaszTörlés