Sziasztok!
Először is, köszönjük Szilvi, hogy megszervezted ezt a kört Nekünk! :) Azt hiszem a Manikűrvadászról alkotott véleményem minden egyes, ebben a témában posztolt bejegyzésben elolvashattátok már, így ezzel ma nem ezzel szeretném kezdeni. Ebben a fordulóban a mi drága Katy-nk lett a párom. A döntés egyáltalán nem ment könnyen, ugyanis rengeteg, szebbnél-szebb manikűr közül válogathattam, és szívem szerint az összes kedvencem újraalkottam volna. Legvégül talán a legegyszerűbb mellett kötöttem ki, viszont mégis van benne egy kisebb csavar, amitől újra, és újra visszapillantottam rá.
Az én verzióm már az ősziesebb árnyalatok felé kacsintgat, ugyanis a nyárias, tengerparti színek helyett a sötétvörös dominál. Ugyanaz maradt a koncepció, a gyűrűs-, és a középsőujjamra a Models Own Sardonyx Velvet Goth lakkját kentem, amit a végén fedőlakkal is fixáltam, ugyanis a végeredmény így sokkal jobban tetszik nekem, mintha meghagytam volna mattnak. Talán picit lehettem volna kreatívabb is, ennek ellenére szívesen viseltem! :)
Nézzétek meg a többiek alkotásait, mindig olyan szép manikűrök születnek!
Puszik,
Panni ♥
gyönyörűséges lett *-* igazi őszi verzió :)
VálaszTörlésPontosan! :)
TörlésNagyon szép, viszont engem a karácsonyra♥ emlékeztet!:*
VálaszTörlésMár olyan karácsonyi hangulatban vagyok!
TörlésNagyon elegáns!
VálaszTörlésKöszönöm! :)
TörlésNagyon szép! :) Engem is a karácsonyra emlékeztet! A napokban már kezdett karácsonyi hangulatom lenni, ez a szépséges mani pedig még jobban fokozza! :D
VálaszTörlésTényleg karácsonyias!
Törlésszép, nőies a te verziód : )
VálaszTörlésÖrülök, hogy így látod! :)
TörlésCsodaszép :)
VálaszTörlésKöszönöm! :)
TörlésAz eredeti mani is nagyon tetszik én is imádom ezt a két lakkot együtt. Viszont a te verziód is mesés, igazán őszies. :)
VálaszTörlésÉn a rózsaszín homoklakkot kombinálom a rózsaszín szaténnal, így ismerős az imádat! :)
TörlésSzép, mint mindig. :)
VálaszTörlésKöszönöm! :)
TörlésEgyszerűen mesés lett! (-:
VálaszTörlésKöszönöm szépen! :)
TörlésEz nagyon tetszik Panni! És olyan szép kezed van :)
VálaszTörlésJajj, köszönöm Rita! :)
TörlésGyönyörű! :)
VálaszTörlésKöszönöm! :)
TörlésCsodálatos lett ^^ Bár bevallom tőled nem számítottam ilyen dögös vörösre/bordóra, de nagyon jól áll :)
VálaszTörlésLátod, még én is tudok meglepetéseket okozni! :*
Törléshm de szép :)
VálaszTörlésKöszi! :)
TörlésNem tudnék választani, hogy melyik mani tetszik jobban, hiszen mindkettő olyan csodaszép, hogy el kell ájulni tőlük. Az eredeti mani kifinomult, selymes ÉS ragyogó, míg az újragondolt verzió rafinált, dögös, elvetemült ragadozó bestia!
VálaszTörlésMindkettő szívcsücsök, mindkettőt hordanám, míg csak le nem kopik! :)
Köszönjük ezeket a szép szavakat! ♥
TörlésDe imádo ezeket a színeket! És milyen szépen csillog az a bordó lakk! *.*
VálaszTörlésGyönyörű egy lakk! :)
TörlésMind2 nagyon szép, letisztult és hordanám őket!
VálaszTörlésEnnek nagyon örülünk Zsóka! :)
TörlésJaj, de szépséges-nőies lett a Te verziód! Igazi őszi manikűr, nagyon tetszik :-) Örülök, hogy tőlem vadásztál, és nagyon kíváncsi voltam, hogy mi mellett döntöttél, úgyhogy jó, hogy végre volt időm pótolni egy kicsit a blogolvasós lemaradásomat :-)
VálaszTörlésKöszönöm drága Katy! :)
Törlés