Sziasztok!
Már előre felkészülök a sértő kommentekre a hasammal kapcsolatban, viszont én tudom, hogy nem is lapos, és nem is izmos, de ennek ellenére én úgy gondoltam megmutatom Nektek ezt az outfitet, jól éreztem magam benne.
Ezt a nadrágot egy újabb küldeményben kaptam a Front Row Shop-tól. Mikor megrendeltem nagyon aggódtam vajon jó lesz-e a méret, eddig egyetlen egy boyfriend farmer sem állt jól rajtam, így kétszeres volt a félelmem. Mikor kinyitottam a dobozt úgy meglepődtem, annyit tud dobni a webshop igényességén miként is csomagolják be a megrendelt termékeket, ugyanis még egy plusz vászontáskába is belerakták a selyempapíron kívül. Sokat gondolkodtam mivel párosíthatnám, sok inspirációs képet is nézegettem, viszont ahogy azokat felpróbáltam egyáltalán nem éreztem magaménak, olyan erőltetettnek tűnt az összes. Aztán az egyik ruhakupac tetején megláttam ezt a fehér crop topom, mellette pedig ott volt ez a virágos fejpánt. Elképzeltem még mellé a Vans-emet, de Ákos mondta mi lenne, ha cipő nélkül mennénk fotózni, úgyis olyan hippisre sikeredett ez az egész szett.
Farmer - Front Row Shop (ITT)
Crop top - New Yorker (Most akciós, 1490 Ft)
Fejpánt - E-bay (ITT)
Csók,
Panni♥
Egyáltalán nincs miért aggódnod, mert ez így együtt nagyon szuper!! Szerintem nagyon csinos vagy ebben a szerelésben, és a hasad is teljesen rendben van. (-:
VálaszTörlésJajj, köszönöm! :)
TörlésNagyon csinos vagy! Egyáltalán nem kell aggódnod a hasad miatt! Megkérdezhetem, hogy milyen magas vagy? :)
VálaszTörlésEzek a kommentek mindig úgy megnyugtatnak, köszi Viki! :) 170 cm vagyok.
TörlésSzerintem nagyon jól áll, és különben is az a lényeg, hogy te érezd jól magad benne. Én is felvettem végre a crop topom nyaraláson, párom szerint nagyon jól állt, de ő elfogult :) Az utolsó kép a kedvencem, nagyon szép vagy rajta :)
VálaszTörlésAkkor mind a kettőnknek megvolt a crop top-os élmény! :)
TörlésNekem a hasaddal nincs semmi bajom, de a crop top dolog szerintem ízléstelen, vagy inkább azt mondom, nagyon korlátozottan használható csak fel ízlésesen :/
VálaszTörlésSzerintem meg kell találni azokat a szetteket amikben Te is jól érzed magad, és nem is néz ki ízléstelenül. :)
TörlésGyönyörű a hasad, semmi baj vele. :) És ne felejtsd el, ha valakinek problémája van veled: az az ő problémája. :) Szuper a szett és Te is nagyon szép vagy!
VálaszTörlésNagyon szépen köszönöm! :*
TörlésSzerintem nincs szégyenkeznivalód a hasad miatt, szuperül néz ki ;) Inkább az a baj, hogy a divatvilágnak köszönhetően már-már elvárás, hogy mindenkinek legyen lapos, kockás és formás a hasa. Akinek meg nincs, az ne is vegyen fel ilyeneket?!
VálaszTörlésEgyébként nagyon tetszik a fejpánt *.*
Igen, sajnos mindenkinek szuperül kellene mindig kinézni, különben ajjaj Te ezt nem veheted fel, pedig nagyon nem így kéne lennie.
TörlésÉn is nagyon megszerettem, olyan kis bohókás! :)
Szerintem csini vagy. :)
VálaszTörlésNagyon jól összeválogattad ezt a szettet, nekem nagyon tetszik. :)
Köszönöm Luca! ^^
TörlésSzuper ez a hippi dolog, nekem tetszik! És csini vagy, a hasaddal semmibajnincsen!!!
VálaszTörlésOlyan laza! :)
TörlésAmelyik paraszt beszól, küldd hozzám nyugodtan Panni! Véletlenül legurítom egy dombon, mert kötekedni mert veled! :D Szerintem nem volt semmi baj sem veled, sem a szettel. A szomorú az, hogy ilyen megfordulhat az ember fejében, hogy tényleg a látogatói ilyenek. De némely viselkedésből tényleg mást nem lehet leszűrni, mint ezt hogy akármit csinál az ember, egy picit többet megmutat magából van különlegesebbet, annak kötekedés lesz a vége...:(
VálaszTörlésPontosan Andus, imádlak!
TörlésImádom! :) Szerintem sincs takargatni valód..:)
VálaszTörlésKöszönöm Tatus! :)
TörlésSemmi baj sem a hasaddal, sem az alakoddal :) Csinos összeállítás, az utolsó kép pedig valóban gyönyörű, igazán "fotóbarát" arcod van :)
VálaszTörlésÚgy örülök, hogy így látjátok! Köszönöm! :*
TörlésSzerintem nagyon csinos az alakod, a hasad pedig szép. Nekem például egyáltalán nem tetszik, ha egy nőnek túl kockás a hasa. Az outfit is szuper, a bf jeans nagyon jó választűs volt mert szuperül áll. Én is szeretem crop topokat, szerintem egyáltalán nem ízléstelen. Minden ruhadarab viselése-ízlésessége attól függ aki hordja, attól hogy hogyan párosítja. Vannak ruhadarabok amiket tudni kell viselni. És vannak emberek akik hiába veszik meg a legdrágább "legízlésesebb" ruhákat, akkor is olcsón mutat rajtuk.
VálaszTörlésAki meg rosszat mond vagy szemétkedik azzal ne foglalkozz! ;)
Köszönöm Anna ezt a kommentet, igazán sok erőt tudsz adni egy ilyennel! :*
TörlésA hasaddal nincs semmi baj. :) Az outfit pedig tényleg hippis, baromi jól néz ki! :)
VálaszTörlésKöszönöm! ^^
Törlésbárcsak olyan hasam lehetne, mint neked! szerintem egyáltalán nincs mit szégyellned rajta, sőt! :)
VálaszTörlésegyébként nagyon tetszik a farmered, a Front Row Shop annyira klassz!
Emma xx
http://iemmafashion.com/
Tényleg nagyon jó webshop, én is imádom! :)
TörlésA Jázis és az utcsó kép nagyon szép! És a hasad miatt nyugi,hisz senki sem tökéletes:)Evelin
VálaszTörlésKöszönöm Evelin! :)
TörlésÉn is erősíteném az előbbi hozzászólókat,tényleg nincs nagy hasad Panni!Egyáltalán!Szerintem ez a normális :)
VálaszTörlésNagyon aranyos és bohókás az outfit a virágkoronával :)
Gondolkodom még rózsaszín koronában is, szerinted? :)
TörlésNagyon csinos vagy, és a fotók alapján az jutott eszembe, hogy a kislányos vonásaid mellé egyre nőiesebb vagy, jó nézni, ahogy fejlődik-alakul az alakod és a stílusod is :-)
VálaszTörlésAkár egy fényképalbum! ^^
Törlésnagyon tetszenek a képeid, a blogod és virágkoszorúd! :) Milyen gépet, objektívet használsz? Ha kedved van itt megnézheted az én blogomat is:
VálaszTörléshttp://blueelephantsite.blogspot.hu/
Adél xxx
Köszönöm! :*
TörlésCanon EOS 1100D, ezek a képek EF 50mm f/1.8 II ezzel az obival készültek, de néha még láthatsz a sima 18-55-össel is fotókat! :)
Nagyon szuper. :) megemlítettünk egy bejegyzésünkben is :)
VálaszTörlésxx
http://twowaystowear.blogspot.hu/
Nagyon aranyosak vagytok, köszönöm! :)
Törlés