Sziasztok!
Már nagyon régóta érlelődött bennem a gondolat, hogy nekem bizony be kellene hennázni a hajam. Mindig is szívesen olvasgattam az erről szóló bejegyzéseket, így végül tegnap végső elhatározásra jutottam. Mint ahogy említettem kutattam, keresgéltem az ehhez kapcsolódó cikkeket, mindet végigrágtam szóról szóra. Ami a végső löketet adta, az Kriszti posztja volt ebben a témában, szóval szeretném megköszönni! :)
A legkézenfekvőbb alternatívának a Lush hennája tűnt, ezt tudtam a legegyszerűbben megvásárolni, meg még a boltban is adtak pár tanácsot. Fogalmam sem volt milyen szín fog kikeveredni az én sötétbarna hajamból, az egész egy nagy zsákbamacskának indult.
Maga a hennatömb (3790 Ft) így néz ki még az összeaprítás előtt, mert ugye ha összeaprítjuk, akkor sokkal könnyebben fel fog olvadni a meleg vízben, ugye? Anyuval csináltuk ezt az egész hajfestés dolgot, és fogalmunk sem volt mikor jó a massza állaga. Az elején még túl kevés vizet raktunk bele, az egész egy vizes homokra hasonlított, amit nem lehetett egyenletesen eloszlatni a hajon. Aztán öntögettük a vizet, és végén már egy joghurtos cuccra hajazott leginkább, viszont mikor ráraktuk a zuhanysapkát, meg a törcsit a fejemre, akkor folyamatosan csurgott ki zöld víz, szóval túl hígra sikeredett. Ezek után két órát feküdtem az ágyamban, Lakatos Levente egyik könyvét olvastam, és nézegettem nem lesz-e trutymós.
Tudom, hogy picit toka, de itt az igazi színe!
Összességében nekem tetszik a végeredmény, habár sokkal vörösesebbre számítottam. Most olyan, mintha nem is csináltunk volna semmit. Na jó, ez így túlzás, napon nagyon szép vörös fénye van a hajamnak. De ez nem ez volt az első, és utolsó hennázásom az biztos. :)
Nektek hogy tetszik?
Panni♥
Szép lett! :)
VálaszTörlésKöszi Mirella, nekem is nagyon tetszik! :)
TörlésNagyon szép lett és illik is hozzád! :)
VálaszTörlésÖrülök, hogy így látod! :)
TörlésMilyen szemet gyönyörködtető egészséges hajad van. Igencsak jó lett! :)
VálaszTörlésJaj, nagyon szépen köszönöm! :)
TörlésNagyon csini lett, jól áll :)
VálaszTörlésKöszönöm! :)
TörlésNagyon szép lett, nekem tetszik :))))
VálaszTörlésÖrülök, hogy így látod! :)
Törlésnagyon tetszik! kifejezetten jól áll neked a szín, és -szerencsére- nem is drasztikus a hatás. :)
VálaszTörlésViszont én még vörösebbet szeretnék! :)
TörlésMegkérdezhetem milyen rúzs van rajtad? :)
VálaszTörlésEgy nagyon no name darab, színkód, se márka nincs rajta! :(
TörlésNagyon szép hajad van! És jól áll ez az árnyalat is!
VálaszTörlésKöszönöm Fanni! :)
TörlésNagyon szép a hajad és a sminked is :)
VálaszTörlésÚgy örülök, hogy tetszik! :)
TörlésSzerintem is szép lett a végeredmény, és a rúzsod is csodás :)
VálaszTörlésKöszönöm Szilvi! :)
TörlésMi is hajat festettünk a héten, majd valamelyik postban látni is fogod, konkrétan az a rész, ahol az eredeti hajszínem van, totálisan piros, a többi meg...hát, maradt amilyen volt :DDD
VálaszTörlésLáttam már! :D
TörlésSzerintem egyértelműen látszik a változás és jól is áll! :-) Ha legközelebb még vörösesebb eredményt szeretnél próbáld ki a Khadi amla&jatropha hennát! ;-)
VálaszTörlésVannak tapasztalataid vele? :)
TörlésJujj nagyon szép lett;)
VálaszTörlésKöszi Viki! :)
TörlésSzámomra ez a tökéletes hajszín! <3 Ha egyszer ráveszem magam, pont ilyen színűt szeretnék :) Szerintem is jól áll neked ez az árnyalat :)
VálaszTörlésÉn is sokáig gondolkodtam rajta, de örülök, hogy belevágtam! :)
TörlésNagyon szép színe lett a hajadnak! :)
VálaszTörlésMegmondom Neki! ;)
TörlésGyönyörű szép hosszú hajad van, irigyellek érte! :) Én is gondolkodtam már a hennázáson, remélem minél előbb sikerül megcsinálni. :)
VálaszTörlésHajrá-hajrá, a végeredményről pedig bejegyzést! :)
TörlésNagyon jól áll a kicsit vörösesebb hajszín is Panni!:) Csodaszép vagy!♥
VálaszTörlésJajj, irulok pirulok!❤
TörlésIrigylésre méltó lett a hajad, gyönyörű! (-: A festés után még mélyülni fog a szín. Én is a Khadi amlás-jathropás verzióját ajánlom, ha kicsit vörösesebbet szeretnél. Mivel az por állagú, szerintem könnyebb vele dolgozni.
VálaszTörlésMindenképp kipróbálom, kicsit tényleg vörösebbre szeretném! :) és köszönöm! :)
TörlésImádom a hajad és a sminked is Panni,irigyellek érte! *-* :D
VálaszTörlésJajj Dóri! ^^
TörlésNagyon szép lett a hajad! *-*
VálaszTörlésKöszönöm drága You You! :*
TörlésNagyon szép színe lett. :)
VálaszTörlésÉn is imádom! :)
TörlésSzép lett! Megkérdezhetem, milyen rúzst használsz a képeken? Annyira jó színe van!
VálaszTörlés