2014. május 7.

A Jázmin sztori

Sziasztok!

Mikor tavaly szeptemberében örökké elbúcsúztunk Mokkától, én nem is gondoltam volna, hogy valaha még az ölemben fog ülni egy másik kiskutya, aki ugyanolyan szeretettel tud rám nézni. De jelentem lányok, megtörtént. Ezt a bejegyzést is éppen így írom, itt rágcsálja a laptopom szélét, remélem ízlik Jázi. És áfonyajoghurt illata van!
A fajtán egyáltalán nem gondolkodtunk, tudtuk, hogy nekünk újra egy kis mopszi kell az életünkbe, csak fekete színben. Annyira kedves jellemmel rendelkezik mindegyik, lehetetlen ellenállni nekik. Szóval két héttel ezelőtt szombaton új taggal bővült a családunk! :) Már úgy mentünk el érte, hogy tudtuk, Jázmin lesz a neve. Először egy kicsit furcsa lehet, de ha ránéztek, csakis Jázmin hercegnő ugorhat be, nem? Ez nem is kérdés.
Azóta minden megváltozott, olyan mint egy kisbaba, a szó szoros értelmében. Reggel 5 órakor kel, aztán mikor megyünk a dolgunkra, Ő is elalszik. Jajj nem is tudom mit írhatnék, annyira picike még, viszont akkora szeretet van benne, hogy azt el sem tudom mondani.
És már csak a kutyapelenkára pisil!

Szép estét kívánunk mindenkinek! :)
Panni, és Jázmin♥

60 megjegyzés:

  1. Tündéri kiskutya! :) Sok szép közös emléket kívánok nektek! :)

    VálaszTörlés
  2. A kutya nagyon édes, a képekről meg sugárzik, hogy milyen szeretettel készítetted őket, és mennyire imádod. :) Az elsőn még "mosolygott" is neked álmában :)

    VálaszTörlés
  3. Cukorfalat :) Nagyon édi :3

    VálaszTörlés
  4. Ó Ittenkém, milyen kis pirinyó is cuki. *.* Én is imádom a mopszikat, nekem is volt, a páromnak is volt, úgyhogy egyet majd szeretnénk.
    Nekem tacsim van és egy angol staff-beagle keverék kutyusom. Már mindegyik nagyon idős, de imádom őket. :)
    Remélem Jázmin sokáig veled lesz. :) Az tuti, hogy nagyon jó helyre került. :)

    VálaszTörlés
  5. Óóóóóóóóó isteneeeemmm *-* Gyönyörűen édes jájj *----*

    VálaszTörlés
  6. Nagyon-nagyon édes és szuper képek lettek! :)

    VálaszTörlés
  7. Mekkora drágaság ez a kiskutya!❤️:))

    VálaszTörlés
  8. Jajjj egyem meg, milyen kis picike :) A 2. kép nagyon jó lett! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Abból egy egész sorozat készült, csak nem akartam az összeset berakni! :D

      Törlés
  9. Óóóó, az egyik legaranyosabb kiskutyi amit láttam:))

    VálaszTörlés
  10. Óóóóóó ittenem, de édes *-* még páromnak is megmutattam a képeket, és ő is teljesen elolvadt! Hihetetlen édes és szerintem a neve is gyönyörű :) Sok sok kellemes emléket, időtöltést és boldogságot nektek :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj Dii, megmosolyogtattál ezzel a pár sorral! :*

      Törlés
  11. Jézusom, de édes! Nagyon kis imádni való kiskutyi! Biztosan boldog, hogy veletek lehet!♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem is szeret velünk lenni, nagyon kis hálás a drága! :)

      Törlés
  12. jajjj, de édes. :) imádom! :D *.*

    VálaszTörlés
  13. Nagyon nagyon édes!!!!! Még több képet kérünk róla! :)

    VálaszTörlés
  14. Jaaaj ittenem, annyira édes ♥. Alig várom, hogy érkezzenek majd a posztok a fejlődéséről, a kis életéről :). Ugye leeesz, ugye??? :D

    VálaszTörlés
  15. Olyan aranyos hogy majdnem elsírtam magam. A kis állatoktól mindig meghatódom *-* nagyon nagyon aranyos...első szavam: akarok egy mopszot: D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Majd ha találkozunk mutatok róla még több fényképet! :)

      Törlés
  16. Én is úgy szeretnék kutyust, de sajnos egész napi munka mellett nem tudom... nálatok van vele valaki otthon? Lakásban tartod, igaz? Menny időre marad egyedül egy nap átlagosan Hogy viseli? Amúgy nagyon -nagyon édes!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak a délelőttöket tölti egyedül, utána már folyamatosan érkezünk haza, így nincs sokáig egyedül. Ilyenkor szinte csak alszik, vagy játszik a plüssállataival. Szerintem jól elvan, nem érzi magát egyedül! :)

      Törlés
  17. Válaszok
    1. Szerintem ha még egy dícséretet átadok neki, nagyon elbízza magát! :)

      Törlés
  18. Óóó de édes!Olyan cukin alszik! *-* Nekünk egy keverékünk van :)

    VálaszTörlés
  19. Kész vagyok, iszonyat tüneményes ez a kutyus, és szuperek lettek a fotók róla! :))

    VálaszTörlés
  20. Nagyon cuki, én is vágyom egy mopszra. A világ legaranyosabb kutyái a mopszok! :) Olyan kis cukik, ahogy a vékony kis lábukkal tipegnek és, hogy olyan kis dagik. :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig olyan sokan csúnyáknak tartják őket, nem is értem mi alapján! :)

      Törlés
  21. Tündéri, reméljük hogy éjjel nem szökik ki mint az igazi Jázmin! :P
    Nagyok jók lettek a fotók Panni, látom egyre jobban sikerül megismerkedned az új obiddal (ha azzal készültek :D) . Nagyon örülök, hogy készült ilyen bejegyzés is! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj Andus, mindig belepirulok abba, amiket írsz nekem.

      Törlés
  22. Meg kell zavarodni tőle, egyszerűen tünemény! :) Nagyon elgondolkodtattál, mert a férjem imádja a mopszokat, én meg inkább menhelyi kutyust szerettem volna. Jó lenne új lehetőséget adni egy másik kis állatnak, de egy fekete mopszot még én is elfogadnék :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szilvi, hogyha gondolod írok Neked egy hosszabb e-mailt ezzel kapcsolatban, van egy szuper ötletem! :)

      Törlés
  23. istenem de édes :))) mostmár még jobban akarok mopszot !!!

    VálaszTörlés
  24. Nagyon kis cukker. :D Hihetetlen méretű szeretet tud férni egy ilyen kis állatba. :)

    VálaszTörlés
  25. Ó, hát simit és homlokpuszit küldök neki, nagyon kis édes! Várom a további fotókat is, mert ezek is nagyon tetszenek :-)

    VálaszTörlés