Sziasztok!
Tegnap blogtalin voltam! Dalma, a Csipkelány blog írója szervezte, már másodszorra, és én sem hagyhattam ki. Ott volt még Zsófi, Kami, és Virág is. Olyan jó volt újra találkozni veletek Lányok, nagyon jól éreztem magam!
Hazafelé egyedül kellett megtalálnom a helyes utat, de jelentem, sikerült! Az igaz, hogy pár embert még meg kellett kérdeznem, és a másik irányba tartó villamosra szerettem volna felszállni, de mindenki kedvesen útbaigazított, így semmi baj nem történt, ráadásul még egy nőnapi tulipánnal is gazdagodtam!♥
A héten már elkezdett sütni a nap, és a szobámban is rend volt, szóval semmi nem gátolta a boldogságom. E-bayről is érkezett két picike kis csomagocska, a pink statement nyakláncot már láthattátok a blog Facebook oldalán, szerintem olyan szép! :)
Most pedig szeretnék még 7 dolgot elárulni magamról, ugyanis Niki meghívott ebbe a játékba. :)
1) Elsőtől nyolcadikig kitűnő tanuló voltam.
2) Tavasszal lesz új kiskutyánk!
3) Jobban szeretem a barna cipőket, mint a feketéket, mégis az utóbbit hordom többet.
4) Nem szeretem a bunkó embereket.
5) Gyűjtöm a telefontokokat, és inkább legyen szép, mint hasznos. hihi
6) Makacs vagyok, de meggyőzhető.
7) Arctic Monkeys lesz a Volton!
Tegnap♥
Kérdés/kérés: http://ask.fm/ponipanni
Legyen további szép napotok, hétfőn újabb bejegyzés!
Panni♥
De jó lehetett a blogtali:) Én szívesen találkoztam volna veled:) Írj még magadról érdekes dolgokat!! :)) Hnap is poszt hurááá:D <3
VálaszTörlésMég lesz pár dolog rólam, remélem az is érdekes lesz! :)
TörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésAnnyira szépek a képeid!
VálaszTörlésOlyan jó ezt hallani!
Törlésó, menta lakk, sikerült szerelembe ejtened!
VálaszTörlésamúgy vicces, hogy anélkül hívsz Kaminak, hogy említettem volna, hogy így szokott mindenki, általában az emberek 95%-a dilemmába esik ezzel kapcsolatban :D
Egy nagyon régi She lakk, nem is tudom hogyan került a kezeim közé, azt hiszem csak a zöld macaron, és a fotó kedvéért kentem csak fel, magamon nem szeretem ezt a színt.
TörlésMegéreztem! :D
De gyönyörű a nyaklánc! <3 Húú én a 30 second to mars koncertet várom a Volton, és pont a szülinapomon lesz, Jared Letot akarom aznap :)))
VálaszTörlésValahogy megértem. :)
Törlésnagyon jó lehetett a blogtali megint, de én szüleimmel tölthettem el a tegnapot, és így értelemszerűen kimaradt. de bízom benne, hogy lesz majd még hamarosan, pl Katy-féle blogtali is, és akkor újra találkozunk. :) Én is gondolkozom egy saját szervezésűn, de még alakul :) imádom a képeket! a taliról még lesz külön poszt is? hogy merre voltatok, ilyesmi.
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
TörlésJó lenne megint találkozni, remélem hamarosan lesz alkalom rá! :)
TörlésImádom a képeidet! :) A nyaklánc gyönyörűséges! Milyen fajta kutyusotok lesz? :)
VálaszTörlésKöszönöm! ^^
TörlésÚjra egy mopszink lesz, teljes szerelem van velük!♥
Éreztem! :))) Nekem is van egy ötéves mopszom! :) Eddigi életem során nem egy kutyám volt, de a mopszlimnál odaadóbbal, ragaszkodóbbal, játékosabbal és tündéribbel sosem találkoztam. :) Olyan aranyosak külsőleg és belsőleg is egyaránt. :) ♥♥♥♥♥♥♥
TörlésJajj milyen baba lehet!♥ Én is nagyon szerettem Mokkát (még most is!) és nem tudnék másmilyen kutyát elképzelni. Gondolkodunk menhelyi mopszon, de majd még meglátjuk mi lesz! :)
TörlésImádom a képeidet! :)
VálaszTörlésEnnek örülök, olyan jól esik! :)
TörlésÚú Panni, nagyon szép képek ismét, én is szeretnék kutyust, te milyet kapsz? :$ További jó hétvégét! :*
VálaszTörlésKicsimopszi!♥ Te milyet néztél ki? :)
TörlésMilyen kutyid lesz? :) Az Arctic meg.. ott kell lennem!!! :)
VálaszTörlésMopsz!♥ Ugyanez az érzés, de félek, hogy nem fog összejönni. :(
TörlésÉn is meghívtalak a játékba,de látom már te is részt veszel benne.
VálaszTörlésOlvasd el én miket írtam magamról,én most elolvastam amiket te írtál.:)
http://angeldesign77.blogspot.hu/2014/03/ismerjuk-meg-egymast.html
Köszönöm!♥
TörlésSzia, nagyon szeretem a blogodat! Éppen ezért megjelöltelek egy kihívásban! Lesd meg :)
VálaszTörléshttp://glitterylips.blogspot.hu/2014/03/ismerjuk-meg-egymast.html
Puszi :)
De aranyos vagy, köszönöm szépen! :)
TörlésNemrég rendeltem meg ezt a pink láncot én is. :3 Alig várom, hogy megjöjjön! :D
VálaszTörlésKedvenceddé fog válni! :D
Törlés