2014. március 10.

How I looked | a day in Budapest

Sziasztok!

A szombati bloggertaliról kértetek egy bővebb bejegyzést, így arra gondoltam, hogy a get ready with me posztban is tökéletes lesz. Igaz, ezzel egy picit elkéstem, de szombaton már késő volt, de remélem most is tetszeni fog!
Úgy kezdődött, hogy alig találtam oda az Árkádon belül. Azon a kis eligazítós táblácskán is megnéztem kétszer, de valahogy nem akartam ott kikötni, mindig a másik irányba indultam, és csak köröztem. Viszont a végén csak-csak megérkeztem, és rendeltem egy vaníliás-fahéjas lattét, ahhw nagyon fincsi volt! Jajj, annyira rosszul éreztem magam, ugyanis itthon felejtettem a csereberés cuccokat, viszont a Lányok így is engedték, hogy válogassak, olyan kedvesek voltak! :) Miután a válogatás is megtörtént lesétáltunk a Naillandbe. Hát alig tudtam válogatni, ugyanis kinéztem egy pár lakkot, de azok élőben nem tetszettek, így teljesen tanácstalan voltam. Szóval hazajött velem 3 Golden Rose, és egy Models Own gyönyörűség, majd lejjebb láthatjátok. Végül elköszöntem a csajoktól, mert nem akartam sötétben gyalogolni Pesten, vagyis metrózni, villamosozni. Egyedül még sosem tettem meg ezt az utat, szóval legyetek büszkék rám! :) Pár szóval élve én nagyon jól éreztem magam, köszönöm ezt a délutánt!♥


Elég nehezen tudtam eldönteni milyen nyakláncot válasszak a felsőmhöz, ugyanis elég mintás volt, de megtaláltam a legjobb darabot, ami még egyszer sem vettem fel. És a kedves Mademoiselle!♥


Max Factor 2000 Calorie szempillaspirál
Garnier BB krém
Maybelline Master Precise szemhéjtus
Azt hiszem én nem sminkes bloggerinának születtem. A fotók sem sikerültek a legjobban, valahogy nem tudtam úgy beállni, hogy minden előnyös legyen. A sminkem is elég egyszerű, tusvonal, bb krém és szempillaspirál. 


Ing - Bershka
Nyaklánc, táska - H&M
Farmer - Old Navy
Bakancs - CCC
Sütött a nap! Már sokszor leírtam ezt a mondatot itt, viszont imádom a napsütést. Mindent sokkal szebbé tesz, az ember kedve is jobb lesz, és jó érzés tölt el. Ehhez a szetthez természetesen egy kabát is társult még, de nem szerettem volna elrontani az összképet, meg az fekete volt, nem illett a képbe. 


Ugye mennyire varázslatosak? A Models Ownra végül Madlen beszélt rá, ezúton is megköszönöm, jól döntöttem, hogy hazahoztam, már most nagy kedvenc! Elfogyott a fedőlakkom is, de még a múltkor elhatároztam, hogy a következő egy Golden Rose lesz, hamár a nude annyira bevált. A kipróbálása várat magára egy kis ideig, körömerősítő projekten vagyok, habár nehéz lesz az új szépségek mellett. :)

Kérdés/kérés: http://ask.fm/ponipanni
Legyen további szép napotok!
Panni♥

26 megjegyzés:

  1. hű, nagyon csinos voltál! szép kis lakkokat sikerült beszerezned. ^^

    VálaszTörlés
  2. Panni! A körömlakkoknak mi a számuk/fantázianevük? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A sminked miatt pedig nem kell szégyenkezned, mert nagyon természetes és bájos lett a végeredmény! Illik hozzád!

      Törlés
    2. A Golden Rose fehér a 83-as, rózsaszín 63-as, és a Models Own a Pink Fizz névre hallgat! :)
      Nagyon kedves vagy, köszönöm!♥

      Törlés
  3. Nagyon csini voltál:) Az az ing.... Wuhuhu nekem is kell olyan!!! :)) Ez nagyon jó bejegyzés volt, legyen még sok ilyen;) Azok a lakkok gyönyörűek! Árakat tudsz mondani? Puszii szép napos napot! :)<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek örülök Viki!♥
      A Golden Rose lakkok 800-900 Ft között voltak, a Models Own pedig 1790! :)

      Törlés
  4. nagyon csini voltál, és ezek a rózsaszínek! :) kíváncsi vagyok a golden rose homokra, mert a színe nagyon szép! :)

    VálaszTörlés
  5. Szuper ez a szett, a Golden Rose fedőlakkra pedig NAGYON kíváncsi vagyok :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már kipróbáltam, és Te, amilyen fénye van! :D

      Törlés
  6. Nagyon aranyos összeállítás és a nyaklánc is csodás! A lakkok pedig iszonyat szépek, a Models Qwn-es a kedvencem, annyira te vagy. puszii :*

    VálaszTörlés
  7. Nagyon csini voltál. :) Szerintem nagyon bájos lett a sminked, jól áll neked ez a természetes stílus. :) Az outfit pedig csodás! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek örülök, kicsit féltem kitenni a sminket, nem vagyok benne a legjobb! :)

      Törlés
  8. nagyon jók ezek a postok, meg az outfit is!:)) Még ilyet sokat! (:

    VálaszTörlés
  9. Csodaszép vagy és nagyon csinosan felöltöztél, a sminkedet meg imádom, mert gyönyörűen kiemeli a természetes szépségedet :)

    VálaszTörlés
  10. Nagyon tetszik ez a poszt. Biztos fantasztikus volt a találkozó:)) x
    Bianka
    http://ruhamania.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Bianka, igen, tényleg az volt, összeszokott kis csapat! :)

      Törlés
  11. Csini a szett! Nagyon szép a lánc. :) Nekem is van egy hasonló virágos felsőm, elő kellene már venni ebben a jól időben. :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Remélem majd látok róla képet!

      Törlés