2014. február 12.

Személyes | about me


Sziasztok!

Szerettem volna Nektek írni egy kicsit személyesebb hangvételű bejegyzést még vasárnap, de a Manikűrvadásszal nem akartam egy napra tenni, szóval most jött el az ideje ennek. Remélem szívesen olvassátok majd, és nem bánjátok ha picit a hétköznapjaimról, vagy csak egyszerűen rólam fog szólni. 

Sweet 16. Hát igen, betöltöttem ezt a kort is, amit a barátaim és én egy felejthetetlen meglepetésbulival ünnepeltük, még egyszer szeretném megköszönni, sosem gondoltam volna!♥ 
Ilyenkor kell érezni valami különlegeset? Vagy minden mehet tovább? Vártam már nagyon ezt a február 7-ét, amikor 16 éves leszek, de szerintem minden ugyanolyan, mint eddig volt, és én élvezem! A drága ajándékom már láthattátok ebben a bejegyzésben, ez talán azt bizonyítja, hogy semmi sem lehetetlen, csak mindent akarni kell, és előbb utóbb úgyis elérjük az álmainkat! 


Például sosem gondoltam volna az egész blogomnak a fejlődését, mert én úgy érzem folyamatosan változik valami rajta néha rossz, de legtöbbször a jobb irányba. Nemrég nézegettem a régebbi írásaim, képeim, és rá kellett jönnöm ezt tényleg nem csak magamban találtam ki, hanem így is van. De mondjátok ha nem, és én megpróbálok rajta változtatni ha tudok, ha pedig nem, akkor keresek valami megoldást, mert semmi sem lehetetlen. 
Szeretném ha tudnátok, nagyon sokat jelent nekem ez az egész, úgy minden ami körülvesz. Mikor hallom azt, hogy a Barátom is megdicséri néhány posztom, amikor olvasgatom a pozitív visszajelzéseket, vagy Ask.fm-en a kedves szavakat mindig úgy meghatnak! Tényleg♥ 
Igazából nem is tudom, miről szerettem volna írni, ezek a szavak csak így kijöttek belőlem, egy ilyen kis poszt formájában, talán már régóta érlelődött ez bennem. 
Most pedig szeretnék még virtuálisan pár dolgot lefirkantani rólam, és a személyiségemről. :)

♥ Sokat szoktam sírni, mint például ma, de ez betudható a betegségemnek. A legapróbb dolgokon is képes vagyok elpityeredni.
♥ A kedvenc virágom a fehér tulipán.
♥ Néha túl sokáig tartogatom a legjobb termékeim, hogy csak kivételes alkalmakkor használjam, de ennek általában nincs jó vége, az adott szépségnek vagy lejár a szavatossága, vagy már nem érzem azt a különlegességet benne, és így nem is olyan jó használni. 
♥ 2013. január 4.
♥ Nagyon jó a kapcsolatom az Anyukámmal, és mindenkivel a családban! 
♥ A kedvenc színem a fekete.
♥ Nincsen kézügyességem, rajzolni végképp nem tudok. 
♥ Mokka.
♥ Unikornisok, pónik.
♥ Könyvek!
♥ Elég makacs, és türelmetlen személyiség vagyok, ha valami nem sikerült elsőre, akkor az másodszorra már nem jó, és nem is akarom megcsinálni.
♥ A blogos fotóimmal nem vagyok megelégedve.
♥ Imádom a mindenféle cuki csomagolású dolgokat, legyen szó csokoládéról, papírzsebkendőről, vagy akár egy szép kis körömlakkról.
♥ Gyűjtöm a tolltartókat. 

Köszönöm szépen a figyelmet, legyen szép estétek!
Panni♥

40 megjegyzés:

  1. 2014. január 4♥

    VálaszTörlés
  2. örülök, hogy megírtad ezt a bejegyzést, jó olvasni kicsit személyesebb gondolatokat is! és nem vagy elégedett a képeiddel?? pedig szerintem nagyon jók!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek örülök, valami ilyesmit szerettem volna elérni vele! :)

      Törlés
  3. Pannii<3<3<3 Legyél csak megelégedve a fotóiddal! Hiszen gyönyörűek;)<3 Mégegyszer nagyon nagyon boldog szülinapot!<3
    U.i: Én is sokat szoktam sírni...:D<3

    VálaszTörlés
  4. Fekete szín♥ (:
    Vicces,mert az ember mindig vár egy bizonyos életév betöltését,végül mindenki rájön,hogy semmi extra,és semmi nem változik (: Te is ugyanúgy Te maradsz. Egy idő után meg majd rájössz,hogy minden évvel öregebb leszel,és már nem várod annyira. (az idősebb kolléganőim így vannak ezzel)
    azzal a tulajdonságoddal osztozok, miszerint te is gyűjtő vagy: én is sokáig tárolok bizonyos jobb minőségűbb dolgokat. (:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Talán már most kezdek rájönni, de izgatottan várom a 17-et is, lehet a 18.-nál marad abba a lelkesedésem. De nem biztos! :)

      Törlés
  5. Imádtam olvasni ezt a bejegyzésedet! :) Nem tudom mi a probléma a blogos képeiddel, mivel szerintem egytől egyig mind tökéletes!

    Egyébként én is sokat pityergek, szinte naponta... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Iluss! :)
      Én ilyenkor mindig megnyugszom, valahogy szükségesnek érzem, de aztán mehet minden újból, mintha misem történt volna. :)

      Törlés
  6. Ó ez a poszt nagyon aranyos lett. Máskor is szívesen olvasnék ilyet:)) x
    Bianka
    http://ruhamania.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  7. Én is imádom a fekete színt. (-: Jó volt ezt a poztot is olavasni, kicsit többet tudni Rólad. Bizony, úgy vagyunk ezzel, míg fiatalabbak vagyunk, hogy talán történik valami, ha elérünk egy kort. De csatlakozom ~NekromanCica~ véleményéhez; egy bizonyos kor fölött nem várjuk már. Viszont én 38 évesen azt a nézetet vallom, annyi idősek vagyunk, amennyinek érezzük magunkat, én sohasem éreztem magamat ennyinek, és állítólag nem is ennyinek nézek ki, és ez a lányeg. :D
    Sokszor én is takarékoskodom valamivel, és éppen úgy járok, mint Te. Vagy elveszíti a varázsát, vagy lejár a szavatossága. (-:
    Nekem azt szokták mondani, hogy a sírás jó a léleknek, sokszor mindenen tudok sírni, és sajnos van, hogy a legrosszabbkor. No de elnézést a sok szócséplésért!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A feketét csak imádni lehet, ugye? :)
      Pontosan! Mindenki annyi, amennyinek érzi magát. Engem általában idősebbnek szoktak, de azt mondják a jó irányból, szóval néha nem tudom hogyan is feleljek rá.
      Nyugodtan, szívesen olvastam ezt a kommented is! :)

      Törlés
  8. Mokka? Ez a jelző közös pont :D Az egyik cicámat Mokkának neveztem el, mert amikor elhoztam barátnőméktől, nem tudtunk neki nevet találni. Felkaptam, kérdeztem hogy mi legyen a neve, erre anyum ránk néz és megkérdi, hogy mi annak az árnyalatnak a neve, amit pár napra felfestett a hajamra. Mondom, mokka. Merthogy ugyanolyan árnyalatú mélybarna volt a hajam, mint a cica szőre, szóval így lett Mokka :)))
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Milyen kis kedves történet! :)
      Ő volt Mokka♥
      http://panka-makeup.blogspot.hu/2013/09/2013-szeptember-12-este-8-ora.html

      Törlés
  9. milyen betegséged van? :O

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Semmi komoly, csak amikor elkap egy vírus, mindig nyűgös leszek, és többet sírok. :)

      Törlés
  10. Nagyon jó a blogod, a fotókkal legyél megelégedve, mert azok is tökéletesek. Boldog születésnapot!<3. :))

    VálaszTörlés
  11. Nagyon boldog szülinapot! :) Nagyon élveztem ezt a bejegyzést, jó volt téged kicsit részletesebben is megismerni :) A fekete szín meg örök klasszikus, nekem is az az egyik kedvenc színem ^^ (meg a lila :P)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :)
      Mostanában egyre szívesebben viselem a lilát a körmeimen, pedig nem tartozott a kedvenc színeim közé. :)

      Törlés
  12. Hú, ezzel a betegség-dologgal megijesztettél, szabad tudni, hogy mi a bajod?
    Én sem tudok rajzolni, kreatív sem vagyok, de legalább szépérzékem van (elvileg) :) Pónik <3 És elégedett lehetsz a fotóiddal ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor kicsit félreérthetően fogalmaztam, semmi komoly, csak mikor megbetegszem így a télen, mindig nyűgösebb leszek, és azon is képes vagyok elpityeredni, hogy nincs itthon tej, vagy ilyesmi. :)
      Szépérzékem szerintem nekem is, próbálok mindig a legszebbre törekedni! :)

      Törlés
    2. Akkor jó, azt hittem, valamilyen hormonzavarod van talán (bocsi a "gyanúsításért") :)

      Törlés
  13. Visszagondolva én is vártam a 16. betöltését, pedig semmi sem változott. :) Most már a 18.-at várom, pedig azután sem fog semmi sem változni. :D
    És szerintem a képeid csodálatosak, nekem nagyon tetszik az összes! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Marad minden a régiben. :)
      Köszönöm szépen, nagyon kedves Tőled! :)

      Törlés
  14. Szerintem jók a fotóid, nem azt mondom h elégedj meg vele, mert az én felfogásom szerint, a tökéletessel sem szabad megelégedni, hisz úgy nem fejlődik tovább az ember. :D De a lényeg h az enyémekhez képest ne panaszkodj. :D Jó volt olvasni egy kis személyes. :) És Boldogat utólag is. :D Majdnem egy nap születünk pár év eltéréssel persze ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Anyukám is pont ezt mondta, hogy szépek, de ne elégedjek meg vele, hanem mindig hozzam ki magamból a maximumot! :)
      Köszönöm szépen! :*

      Törlés
  15. Mindig is tudtam, hogy én örökre 16 maradok... :D Jó pár dolog igaz rám is.
    És nyugi 18 évesen, 20 évesen, de 25 évesen sem fog semmi változni... :D

    VálaszTörlés
  16. Én is gyűjtöttem a tolltartókat, íróeszközöket. Nagyon szimpatikusnak tűnsz, örülök, hogy megírtad ezt a bejegyzést. :D :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most jött e-bay-ről egy gyönyörű Eiffel tornyos tolltartó, egy álom! :) Ennek örülök, azért remélem nem csak most lettem az! :D

      Törlés
    2. Biztos vagyok benne. Mindig a rekeszeket néztem, szerettem, ha rendezetten vannak a dolgaim. :D

      Törlés
    3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    4. Az enyémek közül szinte mind egyrekeszes, úgyis mindig kupi lenne benne, így felesleges nekem. :D

      Törlés