Sziasztok!
Van egy kis füzetecském amibe mindig leírom amit éppen szeretnék, bármiről is legyen szó, habár blogra sosem került ki teljes egészében, de ma úgy gondoltam mire vágyok éppen most. Szerepelnek benne nagyobb dolgok is, amiket egész évben szeretnék elérni, vagyis megvenni. :) Ez lehet nem is kívánságlista, inkább egy terv.
♥ Szürke farmer
Olyanra gondolok, amelybe még van néhány szaggatás is, most például láttam a H&M-ben is, csak éppen a méretemben nem. Mostanában a kedvenc színem a fekete mellett a szürke lett, talán lehet ezért is vágyom erre ennyire. Már annyi outfitet láttam vele, és talán kicsit színesebb kiegészítőkkel hordanám, mondjuk egy királykék felsővel, aaa az mennyire szép lenne!
♥ Szép füzetecske
Nagyon szeretem a füzeteket, főleg a szépeket! Talán a kedvenc boltjaim közé tartoznak a papírboltok is, ha meglátok egyet muszáj bemennünk. Mindig ámulok és bámulok a rengeteg gyönyörűség között, csak ne lennének ilyen drágák! Viszont megtaláltam azt amit olyan szívesen tartanék a kezeimben. Az Absoloot honlapján találtam őket, amik magyar termékek, ezt! nézzétek. Egyszerű, de mégis megfogott. :)
♥ Objektív/makró lencse
Közelebbinek a makró lencse mutatkozik, előbb biztosan azt fogom beszerezni E-bayről. Ezzel az alap objektívvel a lehetőségeim kimerülni látszanak, de félreértés ne essék, nagy örömmel használom őt, és tényleg szeretem.
♥ Csipkés tolltartó
Ezt elég személyesre szeretném, így a nagymamám fogom megkérni, hogy varrjon nekem egyet. Egy bézs-fekete vagy szürke anyagon gondolkodom, ami mondjuk lehet rózsás is, egy kis csipkével. Olyan lenne mint én! Imádom a rózsákat, meg ezeket a színeket. :)
♥ Plüss Pinke Pie
Okéé, ez nem szorul sok magyarázatra, elvégre mindenkinek szüksége van egy plüss Pinke Pie-ra vagy nem? Ugyi nem tévedek?
♥ Átfesteni a szobám
Igen, igen. A falaim most világos rózsaszínbe burkolóznak, és ezt a köntöst már olyannyira le szeretnék vetni, hogy én sem mondhatok nekik nemet! 3 éve mikor kész lett a festés még teljesen ez a világ voltam, mostanra másra vágyom. Sokkal visszafogottabbra, simára. Úgy tervezem az új ruhájuk bézs színű lesz, szerintetek? :)
♥ Lime Crime rúzs
Najoo, láttatok már ennél tökéletesebb csomagolást? Én nem! A legszimpatikusabb termékeik a rúzsok, meg a körömlakkok, de mindenféleképpen az előzővel szeretném elkezdeni a gyűjtést. Valami hétköznapi árnyalattal kezdeném, amit mindennap tudok használni, a reggeli készülődés is szebb lenne!
Ti mit szeretnétek 2014-ben?
Panni♥
Már Ask.fm-en is elérhettem, így ha van kérdésetek csak nyugodtan!
óóó azok a füzetek valami csodásak :) odavagyok az ilyen apró szépségekért :)
VálaszTörlésSzerintem is, odáig vagyok értük! :)
TörlésEz a bejegyzés nagyon tetszik! És én is Pinke Pie után járkálok már vagy 2 hónapja. Olyan cukii! És azok a füzetek is nagyon jóók:)
VálaszTörlésKöszönöm! :)
TörlésÉn e-bay-en most néztem egyet, de várok még egy picit, hátha szülinapomra meglep valaki egyel! :D
Hmm,ebayről jó ötlet obit rendelni? Bár nem tudom mennyire mennek ott az átverések,de ilyen eladós oldalról kicsit félnék obit rendelni,főleg mert azért nem olcsó egy jó objektív (: Bár az ötlet jó- nekem is nagy kedvencem a makro,meg tudod még mi? A halszem :D az annyira vagány,hogy nem igaz- én majd egyszer egy olyat szeretnék a nikonomra :D
VálaszTörlésA csipkés tolltartó meg mesés gondolat ♥ Én minden dolgot szeretek ami csipkés- van is hasonló bejegyzésem,sok sok csipke ékszerről :D { http://necromancica.blogspot.hu/2013/03/megjottek-szepsegeim-ismet-nagy-az-orom.html } Ezt lesd meg (: Nekem 2014ben is ugyanazok a terveim mint eddig: marad az életmódváltás megtartása,sport (fitness), további szép ékszerek gyűjtése, és még sorolhatnám. Ha így bele gondolok,elég sok minden eszembe jut (:
No de bocsi,kicsit elhúztam a komit ♥
Nem-nem, onnan csak egy utánzat makró lencsét szeretnék, kb. 3000 Ft lehet. :) Hát tényleg elég menő cucc ez a halszem. :D
TörlésUgye? :) Én is imádom a csipkét, olyan elegánsság, meg finommá tud tenni bármit. :)
Csak nyugodtan!♥
Szép kis listád van Panni! :) Ha már itt tartunk nekem is van egy kívánságlistám. :) Rajta van: 55 centis plüss Minions, Thierry Mugler-Alien parfüm, 1 nagy számlapos óra (amit csak rendelni lehet :( ), néhány egyedi ékszer, rózsás ágytakaró, nyuszis vattapamacs tartó. :)))))
VálaszTörlésMajdnem kihagytam, hogy örülnék ha néhány újdonságnak számító könyvet meg tudnék venni ebben az évben, pl.: Alföldi Róbert színháza, Császár Gábor önéletrajzi könyve, Rubinvörös (a te hatásodra :D ), Ennél zöldebb nem lesz, valamint az Éhezők viadala trilógiát. :)
VálaszTörlésEgy kommentben válaszolnék, ha nem baj! :)
TörlésRózsás ágytakaró! Imádok mindent ami rózsás, jajj meg a nyuszis vattapamacstartó az egy annyira cuki dolog! :D
Aa, ha elkezdeném sorolni a könyveket amiket szeretnék.. Most kezdtem bele a Rubinvörös folytatásába, a Zafírkékbe. Love♥
Haha, amikor először találkoztam a Lime Crime márkával azonnal te jutottál az eszembe :D Annyira édes a cuccok csomagolása én is már csak ezért be akarok ruházni tőlük valamire, leginkább egy rúzsra xD Amúgy nekem Princess Luna plüss kell :P
VálaszTörlésCome little children..
TörlésEgyébként ahányszor ránézek ezekre a rúzsokra, annál jobban fáj értük a szívem. :(:D♥
Utána kellett néznem a plüssnek mert hirtelen nem tudtam mi az :D Ezek a modern Pici Pónik ugye? Tényleg aranyoooos *-* Akkor nekem már kéne egy régi is mert már őskövület vagyok :D
VálaszTörlésUh ebben az évben elég sok mindent szeretnék, de azok nem tárgyak :)
Igen-igen! :) Mindenkinek kell egy olyan plüss!
TörlésMinden sikerülni fog Eleni!♥
nagyon tetszett a poszt! :) bocsi, hogy most nem vagyok képes többre, de nagyon jól esett végigolvasni :)
VálaszTörlésLilla♥
TörlésHuuuh ez nagyon tetszett! :) Az a füzet elképesztő! Gyönyörű;) A falszíbnel teljesen egyetértek!:) Csipkés tolltartó?!?!?! Omgomg... Ilyen nekem is kell...!!!!! Khmkhm... Esetleg megkérnéd nagymamádat, hogy nekem is varrjon egy ugyanilyet...? :D<3 Puszi Pannii szép estét! :*
VálaszTörlésJajj, köszönöm Viki! :*
TörlésNagyon klassz lista. :)
VálaszTörlésRemélem mindent sikerül majd megvalósítanom. :)
TörlésSzia! A te füzeted is tetszik amire vágynál de nekem a hópihés a kedvenc, http://shop.absoloot.hu/product/let-it-snow-notebook. Egy szürke nadrágra én is vágynék. Listámra még felkerülnek a körömlakkok, és a pinke pie is cuki de nem az én világom, én a hello kittyit szeretem, meg betty boop-ot. Klassz bejegyzés volt! üdv. Angelika
VálaszTörlésHű, ez füzet is imádatos! :)
TörlésKöszönöm szépen Angelika! :*