2018. július 14.

1 év Budapesten


Így, hogy lassan az első évfordulómhoz közeledem a Budapestre való beköltözésemmel, gondoltam mesélek egy kicsit a kapcsolatunkról. Lehet nem tűnik relevánsnak a kezdőkép, és ez a fotósorozat, hiszen Budapestnek ugyan miköze lehet egy hatalmas mezőhöz, a szalmabálákhoz, és a fűszálak között csavargó fekete, kormos kiscicának. De higgyétek el, ha továbbolvastok, a későbbiekben értelmet nyer majd.
Kiskorom óta vidéken élek, sosem kötődtem igazán nagyobb városhoz, a legnagyobb távolság a lakóhelyem és a gimnáziumom között volt, nagyjából 30 perc buszozásnyi. Ennek ellenére sokat jártam Budapestre, mindig vonzott a nyüzsgés, az a hangulat, az illatok, a sokszínűség ami a fővárosunkban zajlik. Fejben már sokszor elképzeltem milyen is lehetne ott ébredni, reggelizni, iskolába menni, majd ide hazamenni, s itt lefeküdni. És sikerült, találtunk lakást, egy mesés lakótársat. Megtaláltam a kedvenc kávézóm, ahol sajnos még nem tudják a nevem, és azt mit kérek minden egyes alkalommal, de rajta vagyok az ügyön! A kedvenc reggelizős helyem, a kedvenc villamos vonalam, a kedvenc kisboltom. A kedvenc utcám egyelőre nem tudtam eldönteni melyik is legyen, annyi van. De el sem tudom mondani mennyire hiányzik nekem az én kis itthoni rutinom. A friss levegő ami reggelente áramlik be a nyitott ablakomon, Jázika kedves kis bújása, Anyukám finom rántottája. Azt hiszem ezt hívják úgy, hogy otthon. Ezek azok a dolgok, amelyek sehol máshol nem lesznek ugyanolyanok, akármennyire is szeretnénk, szeretném.

(Linkek a szavak alatt!)


2018. július 11.

A kedvenc nyári szettem


Tudjátok mikor voltam legutoljára a Balatonon? Minimum 8 éve, még általános iskolában. Az én fejemben egyáltalán nem ez a kép élt még, hanem a lepusztult apartmanok, a száraz füves strandok, a koszos, meleg víz, illetve az iszonyatosan túlárazott büfékínálat. Na most vagy nekem volt csak hatalmas szerencsém, és a Magyar Tenger legtöbb része még mindig ilyen, vagy tényleg ekkora fejlődésen ment keresztül az évek során ez a térség. Idén lehetőségem adódott a legjobb barátnőm és családjával nyaralni menni, Fonyódra. Nem árulok el szerintem sokat a kezdő soraim után, egyszerűen imádtam! Ráadásul ennél tökéletesebb alkalmat nem is találhattam volna arra, hogy megörökítsem az én nyári "egyenruhám", azaz a legkedvesebb szettem erre az időszakra. A fehér mom jeanst a leárazásokon szereztem a Zarában, a póló szintén akciós, viszont H&M, a papucsom a Bonprixtól kapott csomagomban érkezett, és mindenképp be fogom szerezni a fekete változatát is!  Illetve a kalapom a legnagyobb meglepetésemre az Auchanban találtam! 


Mondjátok, Nektek mik a nyári alapdarabjaitok?

2018. június 3.

A blogolásról őszintén


Az én szívemben mindig is helye volt, van, és lesz is a blogolásnak. Sosem tekintettem rá munkaként, mindig kikapcsolódni jártam ide, és egy-két határidőre teljesítendő bejegyzésnél csak idegeskedtem minden rendben lesz-e. Elkezdtem gondolkodni biztos helye van-e itt a fizetett hirdetéseknek, azoknak a posztoknak amelyek nem azért készülnek, hogy másoknak segítséget nyújtsak, inspriáljak, vagy tippeket adjak egy közelgő utazással kapcsolatban. Sosem azért írtam, hogy én ezért pénzt kapjak, kérjek, hogy felépítsem az én saját vállalkozásom csak a blogra, hiszen az egészet nem azért indítottam. Mondtam nemet jól fizető cégeknek, utasítottam el ingyen termékeket, és lehet azért nem vagyok fent néhány sajtólistán, mert inkább el sem vállaltam a feladatot, hiszen ezen a helyen, a saját kis privát szférámba nem szerettem volna azt behozni, amivel úton útfélen találkozni lehet. De aztán tovább vittem a gondolatmenetem, és megkérdeztem magamtól, akkor az Instagram felületemre miért tekintek másképp, miért tekintem elfogadhatónak ott azt, amit itt nem? Aztán rájöttem, megérleltem, és most Nektek is leírom.

A hirdetések nem megtévesztések, nem ördöktől való dolgok, nem pénzért mindent ki lehet belőlem szedni, irányítani, megvezetni típusú posztok, hanem egyfajta elismerés azért, amit megteremtettem az évek alatt. Az aktív követőbázisom, az esetleges befolyásoló véleményem az, amiért felkeresnek, és értékelik azt, amivel én dolgozom. Ne higyjétek azt, hogy én ezért megengedem magamnak, hogy fennhordjam az orrom, vagy hogy bármivel is feljebb érezzem magam a többieknél, de nem tekinthetek el amellett, amennyi potencia van egy ilyen fiókban. Nem fogom magamtól direkt megvonni a lehetőséget azért, mert ezért éppen fizetnének nekem, amit minden esetben a megfelelő hashtagekkel jelölök, hanem inkább szeretném helyretenni azokat az urban legendként keringő állításokat, amelyek teljesen légből kapottak, és semmiféle igazságos vonatkozásuk nincsen - legalábbis az én csatornáimon. Megannyi gyönyörű, életszerű, és természetes fizetett bejegyzést lehet látni a különböző platformokon, és részemről annyira értékelendő, megbecsülendő, s továbbítani való dolog, hogy szinte minden egyes ilyen kép, írás előtt virtuálisan meghajolok a készítője előtt - mégha ezt csupán ezt csak egy lájk formájában tudom jelezni. Nekem is lehetőségem volt már néhány céggel együttműködni, együtt ötletelni, a témában mélyen elmerülni, hiszen enélkül az egésznek semmi értelme nem lenne részemről, ha nem tudnám valamiféle személyes vonallal megspékelni az egészet.


Szeretném megköszönni, ha eljutottál idáig, és várom a véleményed a témával kapcsolatban itt, e-mailben, Facebook üzenetben, vagy Instragram directben. 
Panni

2018. május 21.

Csíkos ruha Milánóból - outfit


Nem is tudom mikor volt utoljára olyan alkalom, mikor eredeti áron vettem volna magamnak bármilyen ruhadarabot is. Lehet meglepően hangzik, de ha olvastok már egy ideje biztosan tudjátok, hogy imádom kifogni a jobbnál jobb akciókat, felkutatni az olyan kis butikokat, turkálókat ahol trendi, de mégis az ízlésemhez közelálló ruhákat találok. Van már néhány bevált helyem, ahonnan sosem tudok üres kézzel távozni, viszont az, hogy közel 10.000 Ft-ot kiadjak egy szezonális ruháért még nekem is meglepően hangzik. De jelen esetben vele ez történt, teljesen beleszerettem. Kerestem már egyébként magamnak hasonló stílusút, hasonló színekben pompázót, de akármerre jártam valami sosem stimmelt. Vagy az anyag, vagy a csíkok szélessége, vagy a két árnyalat kombinációja, a tökéleteset sehol nem találtam. Aztán hirtelen felindulásból, még a Fashion Platz Gardróbvásár után meggyőztem Anyukám, hogy azt a kevés kis pénzecskét amit megkerestem miért is ne költhetném el aznap? És megtörtént, szerelembe estem, felpróbáltam, és megvettem. Kapcsolatunk azóta is töretlen, már párszor viseltem, s sosem éreztem benne magam kényelmetlenül, vagy kellemetlenül - kivéve akkor, mikor magamban morogtam egy picit, amiért a sok ülés alatt összegyűrődött a hátulja. Valamit valamiért, nem? 

Ruha, táska - H&M / cipő - Adidas


2018. május 15.

1 éjszaka Milánóban


Ciao! Mivel az előző Malmöi beszámolómat annyian szerettétek, kedvet kaptam ahhoz, hogy Milánóról is írjak Nektek. Mégha két nap nem is volt teljesen elég az egész város felfedezésére pár tippel remélem tudok szolgálni, ha esetleg tervben van egy kis olasz kiruccanás. Egyébként én úgy éreztem a hazafele tartó repülőúton, hogy ez a két nap teljesen elég volt arra, hogy a főbb látványosságokat megnézzük, finomakat együnk, jókat kávézzunk, és hogy egy picikét beszippanthassunk abból a bizonyos olasz életérzésből - akkor is, ha velük csak az eldugottabb utcákban találkoztunk.

AZ ÚT

A repülőjegyeket egy 20%-os akcióban sikerült megvennem, két főre az oda-vissza út nagyjából 40.000 Ft-ra jött ki - az ár nem ennyiről indult, viszont az utazás hetén egyre több fórumon olvastam, hogy már a Wizzair algoritmusa is szétülteti az egyszerre vásárolt, de helyfoglalásért nem fizető utasokat. Én nem szerettem volna kockáztatni, hiszen azért mégiscsak jó egymáss mellett ülni az út alatt, és ez volt az a plusz, ami megdobta a kalkulált összeget. Odafelé minden gördulékenyen ment, a hajnali kelés sem okozott gondot, izgatott voltam, nagyon vártam az utat, szóval semmiképp nem lehettem álmos! A repülőtéren könnyen megtaláltuk a városközpontba járó buszokat, a retúr jegy 14 euró, míg a csak oda, vagy csak vissza 6 euró. Hazafelé a gépünk viszont késett, így pont lekéstük az utolsó közvetlen transzfert a Deák térre - elképzelhetitek két nap folyamatos városnézés után mennyire lehettem éjszaka fél 2-kor nyűgös. 


A VÁROS, TUDNIVALÓK

Milánó alapvetően drága, mégha nem is váltottam át folyamatosan egy-egy kávé árát forintba, néha az én szívem is gyorsabban dobogott. Ennek teljesen tudatában voltam már az induláskor is, és nem is sajnáltam azt a pénzt, amit ott költöttem el, hiszen azért mentem, hogy megnézzek mindent, megkóstoljam a szebbnél szebb süteményeket, és minél több kávézóba üljek be. A 48 órás korlátlan tömegközlekedési jegy több, mint 8 euró volt, de ezzel mehettünk bármivel, bárhova. Iszonyatosan jó metróvonala van a városnak, a megállókból kiérve szinte azonnal a műemlékek lábánál vagyunk. Azzal számolni kell, hogy az utcai árusok egyből megtalálják a turistákat a különböző karkötőikkel, szelfi botjaikkal, de nem kell velük foglalkozni, és akkor ők is békén hagynak majd. 


A SZÁLLÁS

Szokásomhoz híven most is Airbnb-n foglaltam le a szobánkat, a központi pályaudvartól nagyjából 10 perc sétára volt, ahonnan két különböző metróvonal is indul, illetve a malpensai repülőtérre is innen mennek a közvetlen járatok. Az utcát könnyen megtaláltuk, a bejutás ez alkalommal kicsit döcögősebben ment, de a lakásba beérve minden bonyodalmamból származó idegesség elszállt. Sajnos itt képeket nem készítettem, viszont erre a linkre kattintva megnézhetitek hol szálltunk meg. A  társasház utcájában sok étterem, kávézó, illetve egy bolt is van, úgyhogy az étkezéseket nagyon könnyen meg tudtuk oldani magunknak.

LÁTVÁNYOSSÁGOK

Szerintem egy kedvencet sem tudnék kiemelni, mindegyik a maga módján volt csodálatos. A Dóm, nem csupán kívülről, belülről is ugyanolyan gyönyörű, monumentális, aprólékosan kidolgozott. A mellette lévő múzeumokra is érdemes időt szánni, hiszen az ablakokból egy másik oldalát láthatjuk a Dómnak, illetve sok érdekes információval is gazdagodhatunk. Az M2 metró Lanza megállójánál lévő Castello Sforzesco és a közelében lévő Sempione park, a diadalív, a csatornák környéke - a Navigli, egyszerűen mind csodálatos! Egyenként egyikről sem szeretnék bővebben írni, hiszen rengeteg különböző portálon megtaláljátok a leírását, viszont a kastély előtti parkot, és a diadalívet mindenképp ejtsétek útba, ráadásul onnan az 1-es villamossal 10 perc alatt vissza is lehet érni a Dómhoz, így nemcsak metróval járjátok be Milánót.


EVÉS, IVÁS

Ahogy már fentebb is említettem, nem az étel az, amin spórolni lehet. Viszont egyáltalán nem is érdemes! Lehet csupán szerencsénk volt, vagy tényleg mindenhol figyelnek a finom elkészítésre, de egy rossz kávét, péksüteményt, vagy tésztát nem ettem az út során. Egy vacsorának mindenképp ajánlom a Navigli környéket, ahol a csatorna mindkét oldala tele van éttermekkel, bárokkal, és a legtöbb helyen egy koktél áráért vacsorázhatunk a svédasztalról. Szombat este igaz, itt rengetegen voltak, de én ezt nem bántam, tetszett ez a fajta nyüzsgés amit itt éltem át. A Dóm mögött egy picike sétára van a Lavazzának egy márkaboltja, itt ittam az első olasz cappucinóm, és faltam be a vaníliás krémmel töltött croissantom, csoda volt.


Természetesen szuvenír nélkül nem jöhettem haza, a Kikóban vásárolt rúzs és pirosító mellett még egy milánói képeslappal bővült a gyűjteményem, illetve lehet furcsának hangozhat, de az összes kávézóból ahol fogyasztottunk, elhoztam magamnak egy kis tasakos cukrot emléknek.
Milánó a sok turista ellenére is megmutatta a csodálatos oldalát, lehet picit túlhájpolt, és a várakozásokon alul teljesít, de én mindenféle elvárás nélkül mentem oda, s csalódás nem ért.

💛,
Panni